Három hét szünet után folytatódik a 2008-as Forma-1-es világbajnokság. A negyedik futam helyszíne Barcelona, a Spanyol Nagydíjjal kezdetét veszi az idény középső, európai szakasza.

Barcelona bizonyos értelemben egy második, “igazi” szezonnyitó is, az első európai versenyre ugyanis a csapatok bevetik a távoli versenyek alatt felhalmozott fejlesztéseket, itt már a valódi erőviszonyok érvényesülnek.

Még mindig bíznak Alonsóban

Még mindig bíznak Alonsóban


A pálya a csapatok második otthona, mind a szezon alatt, mind azon kívül itt tesztelnek a legtöbbet – legutóbb épp a múlt héten. Mivel mindenki úgy ismeri a helyszínt, mint a tenyerét, és tengernyi adatból gazdálkodhatnak, így az autók közel kerülnek a tökéletes beállításokhoz. Pontosan emiatt azonban egy hibás döntés, még ha kicsi is, nagyon megbosszulhatja magát a spanyol pályán.

Az előző két versenyen a Ferrari egyértelmű fölényben volt a mezőny többi tagjához képest. Malajziában Kimi  Räikkönen, míg Bahreinben Felipe Massa nyert kényelmesen – utóbbi kettős győzelem volt. Mindkét pilóta nyert itt már egyszer-egyszer, tavaly a brazil, így bármelyikük ismételhet is. Ha Massa 2007-hez hasonlóan lendületben tud maradni, újra a dobogó legfelső fokára állhat. A finnt számára az adhat pszichológiai előnyt, hogy jelenleg ő vezeti a világbajnokságot.

Az aguri buszocskája is itt van

Az aguri buszocskája is itt van


A maranellóiak mögötti két csapat formája nagy kérdés. A McLarennél Bahrein után fogadkoztak, hogy Európára már újra erősek lesznek, de egyelőre a BMW látszik esélyesebbnek arra, hogy megzavarhassa a Ferrarit. Ne feledjük, a csapat célja, hogy idén megszerezzék első győzelmüket, miért ne történhetne-ez meg Barcelonában?

A McLarennél érdekes lesz látni, hogy Lewis Hamilton vajon képes lesz-e felállni, és lendületet venni a két gyengén sikerült versenye után, vagy Heikki Kovalainen újra elveri a tavaly pillanatok alatt szupersztárrá növesztett, és ennek talán megfelelni nem tudó brit pilótát.

Fernando Alonso hazai versenyén sajnos inkább csak a szívével, mint az autójával versenyezhet. Bár a csapatfőnök, Flavio Briatore azt állítja, hogy beérték a BMW-t, a kétszeres világbajnok szerint nincs semmiféle előrelépés, hiába növesztett az autó a Red Bulléhoz hasonló hátuszonyt, és vetik be a 2006-ban betiltott lengéscsillapító módosított verzióját.

Akié a pole, az lesz a bajnok?

Akié a pole, az lesz a bajnok?


Érdekes statisztikai adat, hogy amióta Forma-1-et rendeznek itt, az eddigi 17 versenyből 14 alkalommal az lett a világbajnok év végén, aki megszerezte a pole pozíciót (a kivételek 1991, 2005, 2007). Mivel ilyen gyakoriság a nagyon is kiszámíthatatlan F1-ben már-már lehetetlen, úgyhogy erre is érdemes lesz majd figyelnünk, hátha megtudunk valamit.

Bár a korábbi időjárás-előrejelzések esőt jósoltak a hétvégére, tegnap már módosítottak, így feltehetőleg ideális versenykörülmények között zajlik majd az időmérő és a futam.


Így pörögtek a dolgok tavaly

A pálya

F1: Megtudjuk, ki lesz a világbajnok? 1

A 2007-es dobogó

A 2007-es dobogó


A 4665 méter hosszú pálya gyors kanyarjai és egyenesei fontossá teszik a motorerőt – az autók a kör több mint felén padlógázzal mennek -, és magas leszorítóerőt kívánnak. Emiatt persze a gumik is nagyobb igénybevételnek vannak kitéve – annak ellenére, hogy az aszfalt nem igazán durva -, így a a Bridgestone a két legkeményebb keveréket viszi a 66 körös versenyre.

A katalán  pálya különösen érzékeny a szélre, a változó időjárási viszonyokra, így a pilótáknak és a csaptoknak bőven lesz majd munkájuk a hétvégén a tökéletes beállítások megtalálásával.

Pályarekord: 1:22.680 – Massa (2007)
A 2007-es dobogó: 1. Massa, 2. Hamilton, 3. Alonso
Időmérő edzés: 2008.04.26. 14:00
Futam: 2008.04.27. 14:00

Massa tavalyi pole-köre