A Super Aguri a végóráit éli. A kiscsapat tavaly óta a pénzügyi csőd szélén táncolt, és a szezon kezdetén még megmentőnek tűnő Magma Group visszavonulásával mostanra az alakulat puszta léte került veszélybe.

A csapat ott van ugyan Barcelonában, készülve a Spanyol Nagydíjra, de ha nem találnak megoldást reggelig, akkor elindulni nem fognak. Ma közleményt adtak ki arról, hogy tárgyalásokat folytatnak, de semmilyen részletet nem árultak el. Mindenesetre reménykednek.

Az biztos, hogy az alapító, a Honda végleg elengedte a Super Aguri kezét, a gyári csapat igazgatója, Nick Fry szerint ők már nem tehetnek semmit.

Reggelig tárgyalhatnak

Reggelig tárgyalhatnak

Reggelig tárgyalhatnak


“Álláspontunk szerint a Honda minden lehetséges támogatást megadott a Super Agurinak, még az elvárhatónál is többet. Próbáltunk segíteni, amennyire csak lehetett, de a Honda sosem akart egyszerre két csapatot fenntartani. Így is túlteljesítettük az elvárásokat, most már az Agurinak kell pénzt szereznie.”

Arra a kérdésre, hogy a Honda megakadályozná-e a kiscsapat indulását – például a motorjaik használatának megtiltásával -, ha nem sikerül befektetőt találniuk, Fry nem felelt egyenesen.

“A tárgyalások jelenleg is folynak, de holnap reggelig erről nem mondanék semmit.”