Két fiatal ásszal 2008-tól

Két fiatal ásszal 2008-tól

Az újonnan leszerződött Heikki Kovalainen a McLarennél a világbajnoki címre hajt majd 2008-ban. Bár tudja, hogy nem lesz könnyű legyőzni a McLaren csodagyerekét, de megpróbálja elverni Hamiltont.

“Minden versenyzőnek abban a hitben kell a versenyek és a világbajnokság elé állnia, hogy győzhet, én is így vagyok ezzel. Mindent megteszek majd, hogy a csapatot sikerekhez segítsem” – mondta a 26 éves finn.

“Lewis gyors versenyző. Az alapján, amit eddig láttam és hallottam, kedves fickó, de minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy legyőzzem, és ő is erre törekszik majd. Ha legyőz, akkor hazamegyek, és igyekszek még jobb formában visszatérni a következő hétvégén” – magyarázta Kovalainen.

Heikki már a negyedik finn versenyző Keke Rosberg, Mika Hakkinen és Kimi Räikkönen után a McLaren történetében, és nagyon büszke arra, hogy milyen elődök nyomába léphet:

“A McLaren mindig nagyon népszerű volt Finnországban, Mika és Kimi eredményei miatt. Egy igazi álom vált valóra azzal, hogy csatlakozhattam a csapathoz, és nagyon jól fogadtak.”