Két hét múlva jön az F2008

Két hét múlva jön az F2008

Bár Kimi Räikkönen már a múlt héten elszólta magát egy interjúban a csapat új autójának bemutatóját illetően, most az elnök hivatalosan is bejelentette, hogy az F2008 január első hetében érkezik.

A “vadonatúj” Ferrari leleplezését az év első napjaiban tartják, az autó először január 6-án köröz majd az olaszok fioranói tesztpályáján, majd vélhetően az egy héttel későbbi jerezi tesztsorozaton is pályára küldik – mondta el a Gazzetta dello Sportnak Montezemolo.

A Ferrarin kívül január első heteiben mutatkozik majd be a BMW Sauber, a Toyota, a Renault és a Red Bull 2008-as konstrukciója is.