A német Auto Motor und Sport szerint a Super Aguri sorsáról tárgyalnak a héten a Honda japán központjában.

Az eredetileg a Japánban hihetetlenül népszerű Takuma Sato versenyeztetésére létrehozott fiókcsapat már 2007 közepe óta súlyos pénzügyi gondokkal küzd, mióta egyetlen komoly szponzora, az SS United elhagyta, és a sikernek tekinthető 4 pont ellenére sem sikerül újabb támogatókat szereznie.

A német motorsport-szaklap szerint a leafieldi gárda költségvetésének felét a Honda fizette idén – ezt a helyzetet pedig nem kívánják fenntartani sokáig.

Az egyik lehetőség, hogy a japán gyártó teljesen magára hagyja a Super Agurit, de a további együttműködés mellett is szólnak érvek: a gyári Honda csapat ugyanis az adatok megosztásából és a kétszeres tesztmennyiségből – ami miatt nemrég kritika is érte őket – ezután is hasznot húzhat.