Újra együtt!

Újra együtt!

Miután a Renault a múlt hét végén büntetés nélkül megúszta a kémügyet, már mindenki biztosra vette, hogy Fernando Alonso visszatér régi csapatához, a dolog mostantól hivatalos.

Az idei évet a McLarennél töltött Alonso saját honlapján jelentette be ma, hogy 2008-ban visszatér 2005-ös és 2006-os bajnoki győzelmeinek kovácsaihoz. A hírt a Renault is megerősítette.

“Fernando és Nelsinho 2008 egyik legizgalmasabb pilótapárosa lesz! Nagy örömmel üdvözöljük újra Fernandót itthon, ahol a legnagyobb sikereit érte el. Versenyzői képességei jól ismertek, nagy várakozással tekintünk az újabb közös munka elé. Ami még fontosabb, hogy ő is ismeri a csapatot és annak működését, azonnal otthonosan érzi majd magát az itteni környezetben” – mondta a Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore.

A szerződés részleteiről nem tudni biztosat, de a spanyol sajtóban két éves elkötelezettségről írnak, minimális szponzori kötelezettségekkel, és azzal a kitétellel, hogy a spanyol egy év után elhagyhatja a csapatot. Az újságírók azt is tudni vélik, hogy új szerződésével Alonso a mezőny egyik legjobban fizetett versenyzője lesz, állítólagos évi 50 millió dolláros járandóságát csak a ferraris világbajnok Kimi Räikkönenéhez lehet mérni. Alonso a január 22-24-i valenciai teszten vezet majd először, méghozzá a Renault 2008-as autóját, az R28-ast.

Az is eldőlt, hogy a csapat mindkét idei versenyzőjét lecseréli, ugyanis a kétszeres világbajnok spanyol csapattársa a brazil ifjabb Nelson Piquet lesz.

“Nelsinho a motorsport egyik legígéretesebb tehetsége. A GP2-es sikerei után az elmúlt évet tesztpilótaként tanulással és a csapat megismerésével töltötte, mostanra pedig készen áll, hogy a következő szintre lépjen. Fernando és Nelsinho 2008 egyik legizgalmasabb pilótapárosa lesz!” – ígérte Briatore.