A csapat ma közleményben tájékoztatott a nyilvánosságot arról, hogy Alonso – bár szerződése volt rá – jövő évben már nem náluk versenyez.
“Kisgyerekkorom óta szerettem volna a McLarennél versenyezni, de néha nem jönnek össze a dolgok az életben. Továbbra is hiszem, hogy a McLaren nagyszerű csapat. Voltak hullámhegyeink és hullámvölgyeink az idényben, ami mindannyiunk számára nehézzé tették a dolgokat, és nem titok, hogy sosem éreztem magam igazán otthon. Voltak szóbeszédek a csapaton belüli kivételezésről, az ember sok mindent mond a csata hevében, de végülis mindig egyenlő feltételeket biztosított számomra a győzelemhez. A mai döntés után mindannyian 2008-ra koncentrálhatunk, a csapatnak, a Vodafone-nak, a Banco santandernek, és az összes többi partnernek is a legjobbakat kívánom a jövőben.” – nyilatkozta Alonso.
“A Vodafone McLaren Mercedesnél mindenki, különösen a spanyol partnerek és a Vodafone a legjobbakat kívánják Fernandónak. Nagyszerű versenyző, de valamiért a McLaren és Fernando kombinációja nem működött, és végül olyan stádiumba jutottunk, ahonnan már nem tudtunk továbblépni. Hisszük, hogy a közös döntésünk az elválásról a lehető legjobb. Eztán pedig a 2008-as bajnoki kampányra koncentrálhatunk!” – kommentálta az elválást Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke.
Alonso jövője egyelőre még nem világos, de legvalószínűbben a Renault csapathoz tér vissza, ahol 2005-ben és 2006-ban is megnyerte a világbajnokságot.




