Egy friss statisztika szerint a tavalyi évhez képest a Renault könyvelheti el a legnagyobb bukást az egész Forma-1-es mezőnyben. A 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet szerző csapat idén még nem állt dobogóra, a sokat hangoztatott cél, a BMW megverése is csak délibábnak látszik és ezt a számok is alátámasztják: míg a riválisok az átlagos köridő tekintetében mind javultak – a McLaren 0,039, a BMW 0,051, a Red Bull pedig 1,151 másodperccel gyorsabb -, a Renault 1,204 másodpercet zuhant 2006-hoz képest.

Az idei formaromlás egyik okaként már korábban azt jelölték meg, hogy tavaly túl későn láttak neki a következő évi fejlesztéseknek, épp ezért idén el akarják kerülni ezt, és annak ellenére, hogy a csapat elnöke, Alain Dassas nemrég még nagy előrelépést ígért a Török Nagydíjra, már mostantól 2008 a prioritás. A technikai igazgató, Bob Bell így nyilatkozik a tervekről:

A Renault lemondott 2007-ről 2


“Lesz néhány kisebb aerodinamikai fejlesztésünk Törökországban és aztán Monzában is, az ottani alacsony leszorítóerőt követelő pályához igazodva, és persze próbáluk minél többet kihozni a fejlesztésekből a pályán. A gyárban azonban már 2008-ra koncentráljuk az erőinket. Az elvünk az, hogy az idei gondoknak nem szabad befolyásolniuk a jövő évi programunkat, és ehhez tartjuk is magunkat.”

“Időben nekilátunk a munkának, a hozzáállásunk pedig más, mint a korábbi években. Először is arról bizonyosodtunk meg, hogy a fejlesztéshez használt eszközeink jól működnek. Amint ez megvolt, minden energiát az új autó tervezésébe fektettünk. A projekt jól halad, izgalmas fejlesztési irányokba indultunk.”