A Ferrarinak nem ment valami jól az elmúlt két versenyen, sem Monacóban, sem Kanadában nem tudták tartani a lépést a McLarenekkel. Felipe Massa szerint ennek technikai okai voltak, de az autó továbbra is versenyképes, a hétvégén ezért máshogy alakulhatnak a dolgok.

“Azt hiszem, könnyű lenne valami kifogást találni, hogy miért nem voltunk az élen. Úgy gondolom, hogy talán a monacói és kanadai aszfalt minőségéhez van köze, az autónknak nem feküdt. Nem volt jó a tapadásunk, nem igazán tudjuk, miért. Ez a verseny jó lesz arra, hogy meglássuk, tényleg az aszfalt volt-e a gond, vagy valami más. De én hiszem, hogy az autónk még mindig nagyon jó” – mondta a brazil Indianapolisban.

Massa – a ferrarisok közül egyelőre jobban szereplő pilóta – jelenleg 15 ponttal van lemaradva a bajnokágban élen álló Lewis Hamilton mögött. A fiatal brazil bízik benne, hogy Indianapolisban jól megy majd, és hogy fordíthat a helyzeten, közelebb kerülhet a McLarenekhez.

Tavaly kettős győzelmet szereztek Amerikában

Tavaly kettős győzelmet szereztek Amerikában

Tavaly kettős győzelmet szereztek Amerikában


“Hát, remélem, ez jobb hétvége lesz, mint az előző. Természetesen azt várom, hogy jó lesz az autóm, és a győzelemért küzdhetek; visszajuthatok a bajnoki harcba, és javíthatok a pontkülönbségen. Jó hétvégére számítok. Tavaly egészen eddig nagyon rossz versenyeink voltak, ettől a versenytől kezdve azonban nagyon erősek lettünk. Múlt évben kettős győzelmet szereztünk egy nagyszerű autóval, ezért most is erős autóra és jó versenyre számítok, és arra, hogy fordíthatok a bajnokságon” – nyilatkozta Massa.