Zanardi megint F1-es autóban 1

Zanardi megint F1-es autóban

Ismét F1-es autó volánja mögé ülhet Alessandro Zanardi. Zanardi az 1990-es évek elején, majd 1999-ben is versenyzett a Forma-1-ben. Az Alexnek becézett pilóta a Jordan, a Minardi, a Lotus és a Williams csapatok színeiben indult.

Az olasz versenyző a nem túl sikeres F1 részvétel után egy évvel visszatért az USA-ba, ahol korábban kétszer is Cart bajnok lett és a Champ Car sorozatban próbált szerencsét. 2001-ben a Lausitzringen rendezett Champ Car futamon súlyos balesetet szenvedett, ami után amputálták mindkét lábát.

A pilóta azonban nem adta fel, előbb újra megtanult járni művégtagokkal, aztán a Túrautó Európa-, majd világbajnokságban (WTCC) vett, illetve vesz részt, ahol egy BMW versenyautóval áll rajthoz. A speciálisan számára átalakított kocsival sikerült futamgyőzelmet is elérnie.

Tavaly felmerült, hogy Zanardi kipróbálja a Williams-BMW Forma-1-es kocsiját, ám az akkor elmaradt. “Patrick Head (a Williams vezetője) korábban felajánlott egy lehetőséget, de egyéb elfoglaltságaim miatt, nem volt megfelelő időpont rá. Az idei év végén azonban tesztelni fogom a BMW F1-es versenyautóját.” – mondta a pilóta.

Az új lehetőséget ezúttal valószínűleg Mario Theissennek köszönheti Zanardi, aki a BMW F1-es és WTCC részvételét is felügyeli.