Tíz mozifilm után befejezheti filmrendezői pályafutását Quentin Tarantino. Az 56 éves olasz származású amerikai férfi legújabb munkája, a Volt egyszer egy Hollywood még nem jelent meg a mozikban, de Brad Pitt és Leonardo di Caprio neve, valamint az idei cannes-i filmfesztiválon kapott hatalmas taps alapján ez a film is sikeres és népszerű lesz sokak körében.

“Talán az út végéhez érkeztem a mozifilmek terén” – árulta el a rendező. Azonban van némi ellentmondás a történetben. Ahogy a fenti előzetesben is elhangzik, az új filmre Tarantino a kilencedikként tekint. Ez azért lehetséges, mert a Kill Bill első és második részét egyben kezelik sokan.

Korábban többször is elmondta Tarantino, hogy tíz film után megáll. Most egyre nagyobb esély mutatkozik arra, hogy hamarabb feláll a rendezői székből. “Könyvek írójaként látom magam. Talán elkezdek színdarabokat írni, így továbbra is kreatív maradok. Szerintem mindent kihoztam a moziból, amit csak lehetett.”

Brad Pitt azonban úgy gondolja, hogy egy darabig még nem kell elköszönnünk Tarantinótól. Ha neki lesz igaza, könnyen lehet, hogy a tizedik alkotás egy Star Trek-film lenne. A rendező már régóta vágyik egy ilyen munkára, és már tárgyalt erről korábban a Paramount filmstúdióval és JJ Abrams rendezővel is.

“Már létezik egy forgatókönyv. Egy kicsit jobban rá kellene állnom, de eddig nem tudtam” – árulta el a Ponyvaregény és a Becstelen brigantyk rendezője, aki 18 év felettieknek szóló filmet szeretne készíteni a Star Trek-ből.

Forrás: Fotó: Getty Images, Ladbible