Szponzorált tartalom. A Cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.
A férfiak többsége a haverok, barátok körében igyekszik magát úgy beállítani, mint aki „a legyet is röptében…” – és nem véletlenül! Elvégre a potencia a férfiasság szimbóluma, amit sokan természetes állapotnak fognak fel, ám merevedési zavarok jelentkezése esetén a legtöbb férfi egyszerűen nem mer segítséget kérni, abban bízva, hogy valahogy majd csak megoldódik a probléma, mondhatni „magától”.
A szexuális problémák ugyanakkor párkapcsolati krízishelyzetet idézhetnek elő: vagy mert elmarad a remélt gyermekáldás, vagy mert az egyik fél megcsalja a másikat, hogy újraépítse megingott önbizalmát. Nem szabad tehát félvállról venni a problémát!
Az elmaradt erekciók felelőse
A merevedési zavar hátterében, ahogy írtuk, a prosztatagyulladás is állhat. Ezt a betegséget négy különböző csoportba sorolhatjuk. Az Európai Urológiai Társaság legfrissebb meghatározása szerint a prosztatagyulladás első csoportjába az akut, vagyis heveny megbetegedések, a második csoportba a krónikus, bakteriális eredetű gyulladás, a harmadikba pedig a krónikus kismedencei fájdalom szindróma sorolható, amely további két alcsoportra különül: az egyik azon csoport, ahol a betegeknél a vizsgált váladékokból gyulladásra utaló fehérvérsejtek mutathatók ki, míg a másik csoport mintáiban nincsenek fehérvérsejtek.
A vélekedések szerint utóbbinál is bakteriális gyulladás állhat a háttérben, azonban a rendelkezésre álló mintavételi/tenyésztési korlátok nem teszik lehetővé a kimutatásukat. Végül a negyedik csoportba a véletlenül észlelt, ún. „aszimptomatikus” gyulladás sorolható.

A prosztata gyulladása negatívan befolyásolja az erekció minőségét.
Becslések szerint a prosztatagyulladásban szenvedő betegek 45-70 százaléka szexuális problémákkal is kénytelen szembenézni. Ennek hátterében leginkább az áll, hogy prosztatagyulladás esetén nem úgy működik a „hancúrléc”, ahogyan előtte. Gyengébb lehet az erekció, emellett fájdalmassá válhat az ejakuláció, romlik az orgazmus minősége, ami szintén súlyosbíthatja a párkapcsolati problémákat.
Ennek oka a test működésében keresendő. A szexuális együttlét vagy maszturbáció hatására előidézett orgazmus minden esetben az „agyi jutalmazó központot” (nucleus accumbens) aktiválja, amely ennek hatására beindítja az endorfin termelését. Ez az úgynevezett „boldogsághormon”, amely egyébként a nevetésnél vagy a csokoládé fogyasztásánál is termelődni kezd, számos kedvező élettani hatással bír, csökkenti például a stresszt, lassítja az öregedést, vagy éppen erősíti az immunrendszert.
Érzéketlenné váló pénisz
A hímvessző tettre kész állapotához az ingert a prosztatától is kaphatja, ennek a gesztenye nagyságú szervnek a gyulladása azonban a funkció gyengüléséhez vezet. Egyszerűen azért, mert a felszínét borító ideghálózat nem tudja ellátni teljes mértékben a feladatát, ami miatt a hímvessző is érzéketlenebbé válhat.
A csökkent érzékenység miatt már nem lesz olyan erős az erekció, de az is lehet, hogy merevedési zavar alakul ki, azaz szex közben hirtelen megszűnik a merevedés és vége szakad minden jónak. Ha pedig valahogy mégis sikerül eljutni a csúcsra, akkor az ejakuláció a prosztatagyulladásban szenvedő férfi számára valószínűleg nem nyújt akkora kéjérzetet, sőt akár fájdalmassá is válhat. A prosztatagyulladás miatt korai, vagy erekció nélküli magömlés is előfordulhat, ami ugyancsak nem hagy kellemes emlékeket az együttlétekről.

Ha nem áll a zászló, akkor baj lehet a prosztatával.
Krónikus kismedencei fájdalom szindróma
A szexuális zavarok a prosztatagyulladás harmadik csoportjához tartozó, „krónikus kismedencei fájdalom szindróma” esetén is jelentkeznek. A betegség nehezen diagnosztizálható, sokféle tünettel jár, melyekből az egyik a szexuális diszfunkció. Az alhasban, vagy a keresztcsont környékén jelentkező fájdalom, mely állandó diszkomfortérzésként jelentkezik, rányomja a bélyeget alapvető kedélyállapotunkra. Továbbá a kismedencében futó idegrostok károsodhatnak, ami szexuális zavarokhoz, merevedési és ejakulációs problémákhoz vezethet. A prosztatagyulladás, és ezen belül a krónikus kismedencei fájdalom szindróma az 50 év alatti férfiak leggyakoribb urológiai problémája.
A merevedéssel összefüggő problémákat mindenképpen komolyan kell venni, hiszen a kudarcokkal teli szexuális együttlétekért előbb-utóbb az egyik fél önmagát kezdi el okolni. A kezeletlen prosztatagyulladás és krónikus kismedencei fájdalom miatt jelentkező szexuális problémák akár a szex elmaradásához is vezethetnek. Még az is előfordulhat, hogy az egyik fél máshol kezdi keresni a boldogságot, a megcsalást pedig nagyon kevés párkapcsolat éli túl.
Éppen ezért fontos, hogy a tünetek észlelésekor minél hamarabb orvoshoz forduljunk, hogy mielőbb elkezdődhessen a kezelés, így az esetleg jelentkező problémák sem a férfit, sem pedig a párkapcsolatot nem gyűrik maguk alá.
Hirdetés
A Proxelan végbélkúp az egyetlen, helyi hatású készítmény, amely klinikai vizsgálattal igazoltan csökkenti a krónikus prosztatagyulladás tüneteit, kiemelten a vizelési nehézségeket. A Proxelan ápoló hialuronsav és gyógynövények kombinációja, mely akut és krónikus prosztatagyulladáshoz kapcsolódó pangásos állapotokban használható.
Vény nélkül elérhető a patikákban.
Bővebb információ a weboldalon: www.proxelan.hu
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz.
A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!