Már jó ideje, hogy az első BMW X6-ost bemutatták, de még mindig van, aki őszinte megrökönyödéssel tud nézni a bajorok hatalmas, kupé hátú szabadidő-autójára. Önmagában is a sztereotípiák melegágya egy X6-os, és erre maguk a bajorok is képesek néha rájátszani, de akik igazán erősíteni tudják ezt a negatív képet, azok a különböző tuningcégek. Ők ugyanis sorra dobják ki a furcsábbnál furcsább kiegészítőket. Most éppen a Lumma alkotott egy szettet.

Hatalmas légbeömlő nyílások az első lökhárítóban, földig húzott karosszériaelemek, még két sornyi LED-es menetfény és hatalmas, 22 colos felnik mellé sötétlila szín és masszív szélesítések járnak. Az autó hátulja is megkapta a magáét, a kacifántos lökös alatt a Corvette stílusában nem kevesebb mint négy kipufogócső került. Középre, hogy biztosan észrevehető legyen. Az egészen brutális megjelenéshez sötétített ablakok, fekete gépháztető és tető is jár.

7 fotó

Pusztító fenyítőgép lett ebből az X6-osból 6

De mit sem érne megfelelő teljesítmény nélkül a fenyegető kinézet, ezért a motort is megpiszkálták. A BMW X6 M 4,4 literes, V8-as biturbó motorjának teljesítményét 575 lóerőről 750-re emelték, a nyomaték pedig 980 Nm-re nőtt. Arról nincs hír, hogy ez hogyan befolyásolta a gyorsulást, hiszen nagy valószínűséggel a kedves vevőknek csupán a nagy számok számítanak, ezért adták meg csupán a végsebességet, ami 300 km/óra.