3 013 719 személyautót tartanak nyilván Magyarországon – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal a hazai autóállományát összesítő legfrissebb, 2009-re vonatkozó jelentéséből.  Ez a szám nagyjából megegyezik a 2007-es adattal, ami azt jelenti, hogy negyvenezerrel csökkent az autóállomány, tekintve, hogy az újautó-eladás jelentősen visszaesett tavaly.

A Suzukik fiatalítják az átlagosan tízéves állományt
Sok Lada van még itthon
Opelből fut a legtöbb
3 fotó
Opelből fut a legtöbb

Opelből fut a legtöbb

Opelből fut a legtöbb


A magyar autópopuláció legnagyobb darabszámú márkája a korábbi évekhez hasonlóan az Opel, amelyből 431 ezer fut az utakon. A második helyen a Suzuki áll 405 ezer járművel, a harmadik a Volkswagen 262 ezer darabbal. Fordból 226 ezer, Renault-ból 189 ezer, Skodából 164 ezer, Fiatból 134 ezer, Peugeot-ból és Toyotából egyaránt 120 ezer szerepel.

Továbbra is igen magas a volt KGST-államokból származó autók aránya a hazai autóállományban, ami elsősorban a Ladának köszönhető. 2002-ben közel 300 ezer Lada futott a hazai utakon, számuk azóta folyamatosan csökken, de a 2009-es adatok szerint továbbra is van belőlük több mint 131 ezer darab. Ez 18 ezerrel alacsonyabb, mint 2008-ban.

A Suzukik fiatalítják az átlagosan tízéves állományt

A Suzukik fiatalítják az átlagosan tízéves állományt

A Suzukik fiatalítják az átlagosan tízéves állományt


Trabantból 47 ezer, Wartburgból 31 ezer, Polski Fiatból 19 ezer, Zasztavából 4700, Moszkvicsból 1460 darab szerepel az adatok között.

Ilyen tekintetben az elsőszámú luxusautó a Mercedes, amelyből 53 364 darab használja a hazai utakat, pár száz darabbal megfejelve a szintén 53 ezres Audi-állományt. Magyar rendszámos BMW 45 ezer van hazánkban.

Ami a járművek átlagéletkorát illeti ott a Datsun vezet 27,4 évvel, megelőzve a 26,9 éves Moszkvics-populációt és az átlagosan 23,7 éves Polski Fiatokat. A legfiatalabb a Chevrolet-kolónia, amely 3,6 éves. A legnagyobb darabszámú márka, az Opel átlagéletkora 10,6 év, ami 0,2 évvel alatta marad a komplett személyautópark 10,8 éves átlagának.