Az eddig megszólalt pilóták egyöntetűen elutasították a módosításokat, és a Forma-1 jövőjét is veszélyben érzik az állandó szabályváltoztatások miatt. Minden idők legeredményesebb versenyzőjét, Michael Schumachert is megdöbbentették az FIA intézkedései, főleg, hogy a legutóbbi újítás alig másfél héttel az idény kezdete előtt született.
“A teszteken is jó néhány dologgal meg kellett küzdenünk, de ilyen közel a szezonhoz ez már nem normális. Ott a KERS, amelynek használata már amúgy is kockázatot jelent a csapatoknak a korlátozott tesztelési lehetőség miatt. Persze épp az ilyen kérdőjelek miatt izgalmas az egész” – írta a Ferrari tanácsadójaként dolgozó hétszeres világbajnok a honlapján.
“Kétlem azonban, hogy a legújabb szabályokkal is ez lenne a helyzet, azokat az idénykezdethez túl közel adták ki – számomra ez egyszerűen elképesztő. Korábban, amikor a többség szeretett volna valami indokolt változtatást, mindig azt mondták, hogy nem lehet kapkodva dönteni!” – folytatta a német.
“Nem tudom elképzelni, hogy a mostani változások javítanak a Forma-1-en. Főleg nem a bajnokság átalakítása. Fel nem foghatom, hogy lehet valakiből bajnok úgy, hogy kevesebb pontja van, mint a másodiknak. Mindent egybevetve nagyon kell vigyáznunk, hogy a Forma-1 a motorsport csúcsa maradjon, mind a versenyzés, mind a technika szempontjából!”





