A McLarennél nem sietik el Lewis Hamilton jövő évi partnerének kiválasztását. Bár többen is szóba kerültek már, a komoly jelöltek egyre fogynak. A williamses Nico Rosberg hosszú távra leszerződött jelenlegi csapatához, a renault-s Heikki Kovalainennel pedig az lehet a gond, hogy egyenlő pozíciót szeretne, bárhol is versenyezzen, míg a McLarennél már nyíltan kijelentették, hogy Hamilton jövőre első számú pilóta lesz.
A fentiek, és az Alonso távozása miatt hoppon maradt spanyol szponzorok miatt pillanatnyilag a csapat tesztpilótája, Pedro de la Rosa lépett előre a jelöltek között. A 36 éves de la Rosa öt éve dolgozik a McLarennél, olcsó is lenne, spanyol is lenne, és Hamilton világbajnoki ambícióit sem veszélyeztetné.
De la Rosa érdekében egyébként spanyol rajongók aláírásgyűjtésbe kezdtek néhány hete, hogy nyomatékosítsák kívánságukat, miszerint a pilóta megérdemelne egy szezont az autó volánjánál. Az új versenyzővel kapcsolatos bejelentéssel Ron Dennis és csapata valószínűleg kivár addig, míg Alonso be nem jelenti új – szinte biztosan renault-s – szerződését.




