Pénzzé tenné az állam az M5-ös autópályát üzemeltető társaságban meglévő tulajdonrészét. Az előző szocialista-szabad demokrata koalíció még 2004-ben vásárolt 82 millió euróért 40 százaléknyi részesedést az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Zrt.-ből. A cél az volt, hogy Európa egyik legdrágábban igénybe vehető sztrádáján, a többi hazai autópályához hasonlóan, matricával lehessen utazni.
Most azonban az állam új lépéseket fontolgat az ügyben. A Napi Gazdaság cikkében vázolt megoldások közül a legkevésbé valószínű az, hogy a jelenlegi 40 százalékos részesedése mellé begyűjti az AKA 60 százalékát is, amire elővásárlási joga is van. Ennél valamivel több esély van arra, hogy az ÁAK egyszerűen túlad a saját 40 százalékán.
Legjobban azonban akkor jár az állam, ha él az elővásárlási joggal, majd a teljes, 100 százalékos tulajdonrésszel lép piacra. Ez utóbbi lehetőséggel egyetlen bökkenő van: mindkét üzletet még a 2007-es évben meg kell kötni, különben hatalmas költségvetési hiány keletkezik – írja az üzleti napilap.
