



A Ford versenyzője, Marcus Grönholm mindent megpróbált, remekül autózott, de megszorítani nem tudta a világbajnokot. A finn a második helyre hozta be a Focus WRC-t. Ez is remek teljesítmény, hiszen Loeb mellett csak ő tudott, eddig minden versenyen pontot szerezni.
A nézők azonban nem maradtak izgalom nélkül, hiszen a WRC ifjoncai ádáz csatában döntötték el a harmadik hely sorsát. A fenn említett urak csapattársai, Daniel Sordo (Kronos-Citroën) és Mikko Hirvonen (Ford) fej fej mellett autóztak. Végül itt is a Citroën bizonyult gyorsabbnak.
Hiába keressük, nem találjuk az élmezőnyben a Subaru pilótáit. Petter Solberg már az első szakaszon hibázott, ekkor autója megsérült és nagyon lemaradt. Később sem tudott megfelelő tempóban autózni, így pont nélkül távozott. Ami érdekes, hogy a verseny elején Chris Attkinson a tavalyi autóval gyorsabb volt, mint társai az ideivel, pedig ő murván van elemében. A 2005-ös Impreza azonban tönkrement. A kékek becsületét Stéphane Sarrazin mentette meg egy pontocskával.
A juniorok versenyében Kris Meeke (Citroën) kiesésével Urmo Aava (Suzuki) szombaton átvette a vezetést, és a verseny utolsó gyorsaságijára három perces előnyt autózott össze a másodikkal szemben, a többiek pedig még többet kaptak. Végül Aava mégsem győzött, miután az esőáztatta utolsó szakaszon lecsúszott az útról és kiesett. Ám a Superrally szabályainak megfelelően ötperces büntetéssel értékelték őt is, így Brice Tirabassi (Citroën) mögött a második lett a finn.
2006-os Korzika Rali végeredménye:
1. S. Loeb Citroën Xsara WRC 3:43:05,4
2. M. Grönholm Ford Focus WRC +29
3. D. Sordo Citroën Xsara WRC +1:48,7
4. M. Hirvonen Ford Focus WRC +1:59,2
5. A. Bengue Peugeot 307 WRC +2:47,7
6. X. Pons Citroën XsaraWRC +3:10,2
7. M. Stohl Peugeot 307 WRC +5:01,3
8. S. Sarrazin Subaru Impreza WRC +5:21,9
9. G. Galli Peugeot 307 WRC +5:42,5
10. J. Kopecky Skoda Fabia WRC +6:11,4
A világbajnokság állása a Korzika Rali után:
Egyéni:
1. S. Loeb 46 pont
2. M. Grönholm 35 pont
3. D. Sordo 20 pont
4. M. Stohl 13 pont
5. P. Solberg 10 pont
6. A. Bengue 9 pont
7. M. Hirvonen 7 pont
8. T. Gardemeister 6 pont
D. Carlsson 6 pont
S. Sarrazin 6 pont
Csapatok:
1. Kronos Citroën 59 pont
2. Ford 56 pont
3. Subaru 38 pont
4. OMV Peugeot Norway 21 pont
5. Red Bull Skoda 11 pont
6. Stobart VK M-SP. 10 pont
