



[bekkep]A gyárilag 150 lóerős négyhengeres új elektronikát kapott, ezzel a teljesítménye 175 lóerőre emelkedett. Jobban érezhető azonban a forgatónyomaték bővülése, hiszen már nem “csak” 320, hanem 380 newtonméter veri hátba a vezetőt 2000-es fordulatszám mellett. Így az átalakított Zafira már nem csak éppen átlépi a 200-as határt, de akár 212 km/órával is száguldhat.
Ha már száguldozni akarunk, érdemes költeni a stabilitásra is, alaphelyzetben a Zafira inkább a családi kényelmet részesíti előnyben. Nem lesz belőle versenyautó a Steinmetz rugószettel sem, de a 30 milliméterrel alacsonyabbra helyezett súlypont sokat javít a kanyarsebességen.
Ehhez jönnek még a nagyobb kerekek, amelyek 16-19 colos felnikkel kombinálhatók. A legszélsőségesebb változatnál 8.0J x 19 tárcsákat és 225/35 R 19 abroncsokat szerelnek az egyterűre.
[bekkep]Spoilereivel a visszafogottabbakat támadja a Steinmetz, hiszen az új hűtőmaszk, a lökhárító alá szerelt légterelő és a dupla tetőszárny, akár gyári tartozék is lehetne. Leginkább talán az M3-as BMW stílusában készült visszapillantók hivalkodóak.
Az utastérben sem tűnnek fel elsőre az alumínium kiegészítők, pedig a műszerfal mellett a váltó- és kézifékkarra, a pedálokra is jutott belőle.
