Közleményt adott ki az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi hivatala szombat este a Fiat Auto-val kapcsolatban. Ezt megelőzően Berlusconi és a Fiat pénzügyi vezetője, Giulio Tremonti találkozót tartott.

A találkozó, melyen a Fiat elnöke, Paolo Fresco is részt vett, konkrét eredmény nélkül ért véget. A kormány az autószektort stratégiailag erősíteni akarja, hangzott a nyilatkozat. Mindkét fél elismerte, hogy a Fiat átszervezési tervén javítani kell, azonban az autókonszern képviselői semmilyen állásfoglalást sem tettek.

Az olasz kormány a Fiat által bejelentett 8100 munkahely leépítését, valamint több gyár bezárását kívánja megakadályozni. Fresco október 11-ei kijelentése nyomán elindultak a találgatások a Fiat-General Motors felvásárlás felgyorsításával kapcsolatban. A GM jelenleg 20 százalékos részesedéssel bír a Fiat Auto-ban, de a tervek szerint további 43 százalékot vásárolnának fel a közeljövőben.

Sajtóhíresztelések szerint Berlusconi a tömeges elbocsátásokat illetve gyárbezárásokat elkerülendő legalább azt szeretné elérni, hogy a Fiat eladása garanciákhoz legyen kötve. Az olasz kormányt az ellenzék is támogatja eme törekvésében, Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke pedig aggodalmát fejezte ki az olasz ipar vezető nagyhatalmának válsága fölött. Prodi ígéretet tett, hogy hamarosan látogatást tesz a torinói Fiat központban.