

Az importőr nem csak a Hyundai Terracan terepjárót biztosítja az indulóknak, hanem a megmérettetéshez szükséges irdatlan pénzmennyiség jó részét is. Bodrogi Piroska, a Hyundai vezérképviselet ügyvezetője a verseny utánra ígért konkrét számokat a költségekről, de azt már most sejteni engedte, hogy százmilliós nagyságrendet érhet el a két páros, a kísérőautó és a szervizkamion részvétele sivatagi autóversenyen. A Dakaron induló csapat teljes neve Hyundai Auto Hungary Team.
Az egyik autóban Liszi László és Rack György ül, a másik Terracan volánja mögött Benyó Miklós, navigátorülésében pedig Maurer Péter foglal helyet. Mindkét kettős évek óta versenyez a hazai tereprali bajnokságban, más autósport szakágakban többen közülük évtizedes múltra tekinthetnek vissza. Benyó Miklósék három futamgyőzelemmel idén rendkívül sikeresek a bajnokságban egy Hyundai Galloper volánjánál.
Benyóék a Hyundai Galloperből, Lisziék egy Mitsubishi Pajeróból ülnek át a Terracanba a Párizs – Sarm el Seik közötti távra. Az egyiptomi befutó időpontja 2003. január 19. A sokezer kilométeres távot remélhetően sikeresen teljesítik a magyar indulók, ami jórészt a Hyundai Terracan terepjárókon múlik majd.
A párizsi rajtig alaposan átalakul majd a ma még szériaautónak mondható dzsip. A megbízhatóság mindennél előbbre való, így a gyárilag 150 lóerős, 2,9 literes turbódízel motoron nem hajtanak végre komoly változtatást. Az átalakításokat Farkas Gábor irányítja. Várakozása szerint a dízelmotor extrém terhelés mellett sem fogyaszt majd többet 100 kilométeren 25 liternél, az átlagfogyasztást 20 literre becsülte.
A versenyautó-építést vezető Farkas a változtatásokról elmondta, hogy elsősorban az előírásos biztonsági kellékek miatt igényel alapos átalakítást az alap autó. A tank például a repülőgépekben használthoz hasonló lesz, gumiból készül.
A széria futómű nem viselné el a megterhelést, ezért sokat dolgoznak majd a kerékfelfüggesztés megerősítésén. Elöl 19, hátul 27 centiméterre nő a rugóút, minden kerék mellett két lengéscsillapító dolgozik. Az autó felkészítését végző csapat tagja Klippel Attila, Gelencsér Sándor, Nagy Róbert és Pál Mátyás.
A motor szériában 150 lóerőt és 2000-nél 333 Nm nyomatékot ad le. A versenyautó hűtője kétszer akkora lesz, mint a sorozatgyártású Terracané, a turbót is nagyobbra cserélik a felkészítés során. A 75 literes tank helyét egy 240 literes tartály foglalja el.
A magnézium felnikre várhatóan BF Goodrich abroncsokat szerelnek, amely gumimárkát nemrég vezette be a magyar piacra a Michelin.
Elsősorban a homoktól tartanak az indulók. Liszi László elmondta, hogy óriási különbség van a homok viselkedésében hajnalban és nap közben, 5-10 autó elhaladása után. Az elsők még szinte aszfaltminőségű homokon száguldhatnak végig, de a homok felületi feszültségének megváltozása miatt később belesüllyednek az autók a talajba. A homok okozta nehézségekre egyiptomi teszteléssel készül fel a csapat.
A csapat része egy szintén Hyundai Terracan kísérőautó és az MAN szervizautóként igen kedvelt 10.225 típusú teherautója. A kísérő dzsippel Váradi Ernő csapatvezető halad a mezőny után, aki szintén tereprali versenyző.
A Hyundai a korábbi Mitsubishi Pajerón alapuló Galloperrel szép piaci sikert ér el hazánkban. Összesen 350 Gallopert adtak el Magyarországon az elmúlt 18 hónapban. A négykerékhajtású koreai autók kínálata idén egészült ki az egyesült államokbeli IIHS töréstesztjén kitűnő eredményt elérő Santa Fével, ősztől pedig a Terracan is megjelenik a kínálatban. Az alvázas felépítésű nehéz terepjáró alapárát rendkívül jó felszereltséggel is 10 millió forint alatt kívánja tartani a vezérképviselet.
