A V70 Cross Country XC70 néven él tovább és ezentúl dízelmotorral is rendelhető lesz. A V70 AWD szintén megkapja a D5-ös dízelmotort
A V70 és S80 modellekbe is rendelhető a háromküllős, fa karimájú kormány, középen az új emblémával
Új világításmodul kerül az S60-as, V70-es és S80-as Volvókba
A C70 Cabrio új fényszórót és hűtőrácsot kap
5 fotó
A 2003-as modellévre néhány kisebb-nagyobb változtatást eszközöl modelljein a Volvo. Ezek közül a legfontosabb, a megújult S40/V40 páros néhány hónapja látható, és már Magyarországon is kapható. A sportosabb kivitelű S60 és V70 modellek világpremierje szeptember végén, a Párizsi Autószalonon lesz.

A Volvo S60 AWD 2,4 literes benzines turbómotorját 2521 köbcentis erőforrás váltja le. A motor maximális teljesítménye 200 lóerőről 210 lóerőre nő. A forgatónyomaték 320 Nm a korábbi 285-tel szemben. A teljesítményugrás következtében 8,1 helyett 7,3 másodperc kell csak az autó százra gyorsításához kézi sebességváltóval, és csodával határos módon a fogyasztás is csökkent.

Az S60-as Volvo utastere is módosul kissé. Az eddigiektől eltérő Volvo embléma díszíti a volánt, ezenkívül a plafonra szerelt világításmodul kialakítása is más lesz. Néhány külső szín eltűnik a palettáról, de lesznek helyette új változatok.

A Volvo V70 AWD 2,4 literes motorját is leváltja a 2,5 literes turbómotor. Itt is fogyasztáscsökkenéssel és a menetteljesítmények javulásával jár a motorcsere.

A V70 AWD emellett rendelhető lesz a D5-ös dízelmotorral is. A Volvo első saját fejlesztésű dízelmotorját tavaly kezdte beszerelni az S60, V70 és S80 modellekbe.

A D5-ös dízelmotor csak automata váltóval választható. A 163 lóerős motor 11,3 másodperc alatt gyorsítja 100-ra az autót, átlagfogyasztása 8,5 liter/100 km.

A V70-es utastere az S60-ashoz hasonlóan változik.

A 2003-as modellévtől a V70 CrossCountry XC70 néven kerül forgalomba. Az XC70 utastere is módosul majd az S60 és V70 modellek mintájára. Az XC70-ben is felváltja a 2,4-es turbómotort a 2,5 literes, és ebben a típusban is megjelenik a D5-ös dízelmotor a kézzel is kapcsolható automatikus váltóval párosítva. Az XC70 D5 listaára 12 490 000 forint.

A Volvo S80-as utastere is szolidan átalakul, vagyis új világításmodul, új betétek és színek jelennek meg a kínálatban. Itt is megszűnik pár külső szín, de helyette újabb árnyalatok válnak rendelhetővé.

A C70 Cabrio gyári hírek szerint megkapja a Volvo S60 és most már az S40/V40-es modelleket is díszítő kockás betétes hűtőrácsot, valamint új fényszórót szerelnek majd az autóra. Az üléseken Isofix csatlakozási pontot alakítanak ki, az A-oszlopon pedig parkolójegytartót helyeznek el. A 2,4 literes turbómotor teljesítménye 7 lóerővel, 200 lóerőre nő. A T5-ös, 2,3-as benzinmotor 5 lóerővel erősebb, maximális teljesítménye 245 lóerő lesz. A kétliteres turbómotor vezérlésén változtatnak, így fogyasztása és károsanyag-kibocsátása csökken.

A 2003-as modellévű Volvók már megrendelhetők.