Franciaország északnyugati részén, Potigny településén nemrég egyedülálló útfelújítási projekt kezdődött. A TF1 beszámolója szerint egy útszakaszba fésűkagylók héját keverik, de nem kis mennyiségben, hanem nagyüzemben.
A dolog úgy néz ki, hogy az állat maradványát porrá zúzzák, majd homokkal és cementtel keverik. Ebből az elegyből készül az útalap, melyre aztán az aszfalt kerül. A lépés érthető: a kagylóhéj kalcium-karbonátban gazdag, és épp ez az anyag van a cementben is. Ha a mesterséges kötőanyag részben vagy teljesen kiváltható természetes alternatívával, miért is ne tennénk meg? Ez az útfelújítási projekt erre fog majd választ adni, miközben összességében az építkezés karbonlábnyoma is kisebb lesz.

A kagylót egyébként a relatíve közeli tengerpartról, 80 kilométerről szerzik, a halászoknak ez csak szemét lenne. Jelenleg éves szinten 2000 tonna kagylóhéjat képes feldolgozni az útépítés közelében egy erre szakosodott gyár, akik 0,3 mm-es darabokra őrlik az anyagot. Alapanyag egyébként lenne bőven, tekintve, hogy csak a franciák évi 150 ezer tonna kagylót fogyasztanak el.



