AScania átadta az első három példányt abból a teherautóból, amely nem hagyományos belsőégésű motorral, hanem hibrid-hajtással készül. Az újdonságok egyelőre kísérleti példányoknak tekinthetők. A mindennapi használat során ugyanis olyan fontos kérdésekre keresik a választ mint például, hogy mennyire üzemeltethetők az ilyen hajtásrendszerrel ellátott katonai teherautók gazdaságosan. 

Természetesen a hibrid üzemű teherautók egyik legfontosabb előnye, hogy csendes üzemeltetést tesznek lehetővé, ami fontos szempont csapatmozgásoknál. A most átadott teherautók ugyanakkor akár egyfajta külső áramforrásként is használhatók különféle berendezések, parancsnok állások, vagy ideiglenes sátrak áramellátására. A járművek a rajtuk található aljzatokon keresztül 400 V-os és 230 V-os váltakozó áramot is biztosítanak.

A szóban forgó katonai teherautók párhuzamos felépítésű plug‑in hibrid hajtásrendszerrel rendelkeznek, amelyben a belső égésű motor és az elektromos hajtómotor önállóan, illetve együttesen is képes a járművet hajtani. Ez nagy rugalmasságot biztosít a különböző feladatok között.

A villanymotor már alacsony sebességnél is nagy nyomatékot tesz lehetővé. A hajtáslánc elektromos része rövid ideig akár 290 kW, azaz kb. 394 lóerő teljesítményt és 2800 Nm csúcsnyomatékot képes leadni, ami egy katonai teherautónál kiemelkedően erős gyorsító képességet és nagy vonóerőt jelent. A rendszer névleges, folyamatosan fenntartható elektromos teljesítménye körülbelül 200 kW, vagyis kb. 272 lóerő, ami már önmagában is elegendő a jármű alapvető mozgatásához és terepi manőverezéséhez.

4 fotó

A belső égésű motor pedig nagyobb sebességnél és tartós terhelés alatt biztosítja a teljesítményt, így a jármű akkor is üzemel, amikor az elektromos hajtás már nem lenne elérhető. Tisztán elektromos üzemmódban 70-80 kilométert tud megtenni a hibrid Scania a a 208 kWh kapacitású akkumulátor-csomagnak köszönhetően. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy ez az energiatároló telep akár a belső égésű motor alapjáraton történő működtetésével is feltölthető. Ebben az esetben körülbelül 45-60 percre van szükség a teljes feltöltéshez. 

Az új hibrid üzemű teherautók a Svéd Hadseregnél álltak forgalomba. Később kiértékelik a teherautókkal kapcsolatos tapasztalatokat és ennek során döntenek majd a következő beszerzésekről.