Méhkasként bolydulhat fel a 2026-os szezon végén a Forma–1-es pilótapiac. Rengeteg versenyző szerződése lejár, a korábbiakhoz képest megváltozó erőviszonyok pedig sokakat kimozgathatnak eddigi helyükről. Az esetlegesen mozgásba lendülők között gyakran emlegetik Max Verstappent is, noha a holland éppenséggel biztos jövővel rendelkezik a Red Bullnál, szerződése 2028-ig szól.
A négyszeres világbajnok kapcsán most egy olyan lehetséges átigazolási forgatókönyv is felmerült, amelyről még nem volt szó. Verstappent eddig rendre a Mercedesszel akarták összehozni, a Daily Mail szerint azonban titokban a McLaren az, akivel a pilóta már tárgyalt is.
A lap szerint
Verstappen Oscar Piastrival gyakorlatilag helyet cserélne, az ausztrál menne a Red Bullhoz,
akár már jövőre. Mindez azt is jelentené, hogy a McLarennél igazi szupercsapat állna össze, ugyanis mindkét autójukat világbajnok vezetné. Utoljára ilyen a Forma–1-ben 2015-ben és 2016-ban fordult elő, szintén a McLarennél, amikor Fernando Alonso és Jenson Button csapattársak voltak.
„Az ötletért a McLaren lelkesedik” – mondta a Daily Mailnek egy meg nem nevezett forrás. „Ha ez megvalósul, az 2028-ban lehet, de akár már korábban is.”
Nem elhanyagolható a hír kapcsán az sem, hogy a McLaren az elmúlt években sikerrel szipkázott el jó néhány szakembert a Red Bulltól. Verstappent a legérzékenyebben talán Gianpiero Lambiase átigazolása érintheti: a versenymérnök az idei évet még lehúzza az energiaitalosoknál, de transzferjét már bejelentették a felek.




