1100 méteres magasságban, a Franciaországban található Salève hegyen mutatkozott be a Škoda eddig legnagyobb elektromos autója, a hétüléses Peaq. Ez már a Škoda negyedik elektromos autója az Epiq, Elroq, Enyaq modellek mellett.
A Genf teraszának is nevezett hegyszirtre, illetve alá igazi Tour de France-hangulatot hoztak el kedden a szervezők: a vendégeket a világpremieren a Škoda új márkanagykövete, Chris Froome, négyszeres Tour de France-győztes köszöntette, aki az alaptáborból aztán egy kisebb, vállalkozó kedvű csoporttal felbiciklizett a Salève hegyen található szirtre. A többiek pedig a lanovkával emelkedhettek a magasba, hogy megcsodálják a Škoda-kínálat legnagyobb és legimpozánsabb tagját.
Mondhatjuk úgy is, hogy a névválasztással a márka hű volt ahhoz, amit az új modellel képvisel, hiszen a „Peaq” az angol „peak” szó a „csúcs”-ot jelenti. A hegyszirten lévő kilátó, Bastian‑toronyhoz vezető felvonót 1932-ben nyitották meg, abban az évben, amikor a Škoda bemutatta a négyhengeres motorral szerelt 932-es modellt. Klaus Zellmer, a Škoda vezérigazgatója azonban csak saját érkezéséig idézte fel a márka történelmét, és elárulta, hogy négy éve, amikor kinevezték a Škoda élére, akkor éppen a Peaq volt az, amin elkezdtek dolgozni.




Külső
Az új Škoda Peaq dizánja abból a „Modern Solid” látványkészletből építkezik, amelyet még a Vision 7S tanulmányautóval vezettek be 2022-ben. (Ugyanezt a formanyelvet használja az egy hónappal ezelőtt bemutatott Škoda Epiq is.) Bár ez egy teljesen új csapásirányt jelent a cseh márka történetében, azért nyomokban tartalmaz utalásokat a korábbi Škoda-modellekre is.
„A karakteres Škoda-dizájn öröksége ebben az autóban is felfedezhető. Ilyen például a szögletes vonalvezetésű motorháztető, valamint a függőleges hűtőmaszklamellákat idéző elem a két fényszóró között, a motorháztető alatt” – hangsúlyozta Oliver Stefani, a Škoda Auto vezető tervezője a Vezess kérdésére. Hozzátette: fontos, hogy legyen valamiféle dizájnkapcsolat a különféle modellgenerációk között, mert ha ezt elmulasztanák megtenni, akkor véleménye szerint elveszítenék a vásárlók egy részét.
A Modern Solid dizájnt képviseli
Egyik legfontosabb és legkarakteresebb jellemzője a T-alakú elülső, valamint hátsó lámpa. A legmagasabb felszereltség esetén elöl LED-mátrix jár, hátul viszont sztenderdnek számít az animált irányjelző. A minél harmonikusabb, letisztultabb és minimalistább megjelenés érdekében a tervezők elől és hátul is egyaránt összekötötték egy fekete sávval a lámpatesteket. Kerülték a szögletességet: a tető ívelt és a kerékjárati ívek is szépen kerekednek, pedig a fényszórók stílusából akár a szögletesség is csábító megoldás lehetett volna a tervezők számára.
Ugyancsak a harmónia jegyében az elülső lökhárító oldalsó fekete betétei optikailag összekapcsolódnak a karosszériát védő műanyag lécekkel. A hátsó ablak felett pedig egy integrált tetőspoiler van, amely hasonlít az Enyaq és az Elroq esetében alkalmazott megoldáshoz. Karosszériába simuló kilincseket viszont most először alkalmaz a Mladá Boleslav-i gyártó.
Integrált spoiler a tető hátsó részén
A Peaq jelenleg a legnagyobb Škoda, ami elérhető. Impozáns külső méretekkel büszkélkedhet, hiszen 4874 mm hosszú. 116 mm-rel nagyobb, mint a Kodiaq az eddig legnagyobb SUV a márkánál. Az első és a hátsó tengely között 2965 mm-es távolság van, amivel 174 mm-t ver rá a Kodiaq-ra, és 124 mm-t a Superbre. A grandiózus méretek ellenére a Peaq kiváló légellenállási együtthatóval (cw = 0,249) büszkélkedhet, ami kifejezetten kedvező egy ekkora, SUV-jellegű elektromos autónál.
Az utasok nagy méretű oldalablakokon keresztül gyönyörködhetnek a tájban, de akár az égboltot is fürkészhetik a panorámatetőn keresztül, amely a valaha volt legnagyobb méretű az eddigi Škoda-modellek történetében. Egészen pontosan 2,1 m2-t tesz ki.
Jól megvannak egymással a lágy és éles ívek
A Peaq 10-féle karosszériaszínben, 19-21 colos felnikkel válaszható. A Sportline felszereltség esetén fekete tetővel, kvázi két színben is kérhető.
Ha valaki szeret váratlan részleteket felfedezni a Peaqen, akkor érdemes a szélvédőt hosszabb ideig pásztáznia a szemével. A sarkában ugyanis a márka biciklis örökségére való utalás is felfedezhető három Slavia kerékpár sziluettjének személyében. A szélvédőtisztító folyadék fúvókáit azonban felesleges lenne keresni, mivel azok az ablaktörlő lapátokba vannak integrálva.
A fehér szín is jól áll neki
Belső
A Peaqbe kényelmesen lehet beszállni a nagy szögben nyíló elülső ajtóknak köszönhetően. A hátsó sorokban helyet foglalók számára is meglehetősen széles és magas ajtók állnak rendelkezésre. A padló egyáltalán nincs magasan, így nem lehet olyan érzése az embernek, mintha a lábait a fülei mellé kellene húznia. Mind a válltér, mind a fejtér, mind pedig a lábtér tekintetében tágasnak mondható a Peaq.
Elképesztően tágas lett hátul a Peaq
Öt ülés esetén 935 literes, hét ülő alkalmatosságnál pedig 299 literes csomagtartóval számolhatunk. A motorháztető alatt ugyanakkor még megtalálható egy 37 literes tároló, amelyben tökéletesen elrejthető a töltéshez használt kábel.
A műszerfal nem magas, könnyen áttekinthető, már-már technokrata. Bár a műszeregység is digitális, a tekinteteket leginkább a 34,54 cm átmérőjű színes érintőképernyő vonzza, amely az infotainment és fedélzeti szórakoztató rendszer kezelésére szolgál. A kijelző most először álló formátumú, és olyan nagy, hogy a hátsó üléssorokból is tökéletesen látni. A két ülés között lévő elem kiváló rendszerező: a felnyitható könyöklőben kisebb-nagyobb fakkok, előtte pedig két pohártartó is rendelkezésre áll.
Az utastér tetszés szerint szabható ízlésre. A modell alapvetően ötféle – Suite Black, Suite Ceramique, Lodge, Loft és Sportline – belső kialakítással készülhet. A csúcsváltozatnak számító Suite-kivitelek a prémiumérzetű Techtona bőrpótló anyagot használják: a Suite Black – a nevéből adódóan – fekete, a Suite Ceramique pedig világosszürke árnyalatban.
A kis asztalkán akár étkezni is lehet
A Lodge belső sötétszürke szövetkárpitot kombinál zöld Techtona betétekkel, míg az alapfelszereltségű Loft fekete üléskárpitozást kaphat, amelyhez világosszürke Techtona díszítések társulnak a műszerfalon és az ajtókon, valamint fekete Techtona a középső kartámaszon. A Sportline Lounge sportos kagylóüléseket nyújt, fekete Techtona és fekete Suedia kárpitozással, illetve fehér kontrasztvarrással. Minden belső kialakítás hangulatvilágítást és fűthető, kétküllős multifunkciós kormánykereket tartalmaz alapáron, a Sportline esetében pedig háromküllős sportkormány jár.
Minden belső kialakításhoz opcionálisan megrendelhető a Relax-csomag, amely szintén debütál a Škoda modellpalettáján, és ami a Peaqet gyakorlatilag egy négy keréken guruló lounge-dzsá alakítja. A csomag része még az ergonomikus kialakítású, elektromosan állítható és fűthető elülső ülés. A felszereltséghez szellőztetés, masszázsfunkció és szintén elektromosan állítható lábtámaszok is tartoznak.
A Peaq műszerfala könnyen áttekinthető
A Relax-csomag része a Sonos által fejlesztett 16 hangszórós, 755 wattos, prémium-hangrendszer, valamint egy wellnessalkalmazás is, amely hatféle módot – többek között relaxációs, illetve energizáló beállításokat kínál. Az alkalmazás a klímaberendezés, a hangulatvilágítás és az ülésmasszázs összehangolt vezérlésével teremti meg a kívánt atmoszférát. Végül, de nem utolsósorban fontos még említést tenni a két kiegészítő párnácskákról, amelyek a Relax-csomag esetén kerülhetnek az elülső ülések fejtámláira. A középkonzolba integrált összecsukható asztalkának pedig nagy hasznát vehetik az elől ülők.
A Relax mellett további öt választható felszereltségi csomag érhető el – a Convenience, a Tech, az Assist, a Winter és a Simply Clever. Ezek a csomagok az egyéni igényektől függően tehetik a Peaq belső terét még praktikusabbá, kényelmesebbé és felhasználóbarátabbá. A teljesség igénye nélkül: az Assist-csomag tartalmazza a Travel Assist 3.0 vezetéstámogató rendszert, valamint a kiterjesztett valóságot használó head-up kijelzőt, továbbá az Intelligent Park Assist félautomata parkolórendszert. A Simply Clever csomag pedig a Škoda védjegyének számító praktikumot nyújtja, mivel táblagéptartót, töltőkábel-tisztítót, valamint az elülső utasoldali ajtóba rejtett esernyőt, illetve egy szemetest is kapunk vele.
A csomagtér is több hasznos rekeszt kapott
Technika
A Peaq kétféle – nettó 59 kWh és 86 kWh kapacitású – nikkel-mangán-kobalt (NMC) kémiájú akkumulátorral készül. Utóbbi a legnagyobb kapacitású telep, amit eddig valaha Škoda személyautóba építettek. A kisebb 27 perc alatt 80%-ra tölthető fel, a nagyobbnál pedig ez a művelet 28 percet vesz igénybe. Érdekesség, hogy a Peaq akkumulátora akár külső áramforrásként is használható, mivel a jobb hátsó keréknél, a csomagtartó belső felén rendelkezésre áll egy 230 voltos csatlakozó.
A leendő vásárlók háromféle teljesítményszint közül választhatnak. A Peaq 60 hátsókerék-hajtással, 59 kWh kapacitású aksival, 150 kW (204 LE) teljesítményű villanymotorral készül. Egy feltöltéssel 450 km-t tud megtenni, és 8,4 másodperc alatt gyorsul fel nulláról százra. Maximum 160 km/órás sebességgel lehet vele hasítani.
A kormánya sportos, fogása kellemes
A Peaq 90 és a Peaq 90x egyaránt a nagyobb telepet használja, de míg előbbi hátsókerék-hajtású, addig az utóbbit már összkerékhajtással vértezték fel. A Peaq 90 120 kW-os (163 LE) teljesítmény és 545 Nm-es nyomaték leadására képes, míg a kínálat tetőfokát képviselő változat 220 kW (299 LE) teljesítményt kínál. A gyorsulás terén nyilván a legerősebb viszi a prímet köztük: a Peaq 90 7,1 másodperc, a Peaq 90x pedig 6,7 másodperc alatt futja a százat. A végsebesség mindkét hajtásrendszer esetén 180 km/óra, egy feltöltéssel pedig 610, illetve 640 kilométert képesek megtenni.
A hátsókerék-hajtású változatoknál egy állandó mágneses szinkronmotor mozgatja az autót, míg a Peaq 90x esetében ehhez egy második, az első tengelyre szerelt aszinkron elektromotor is társul. Ez a plusz első motor szükség esetén kapcsolódik be, így a 90x már valódi összkerékhajtást kínál. Az energia-visszanyerés, a szabadfutás mód és az ECO-asszisztens segítségével minden változatnál hatékonyan használható fel a rendelkezésre álló hatótáv.
A Peaq opcionálisan vonóhoroggal is megrendelhető. A Peaq 60 1800, a Peaq 90 pedig 2000 kg fékezett tömeget vontathat. Mindhárom variáns legfeljebb 750 kg fékezetlen tömeg vonatására alkalmas.
Tárolót rejt a motorháztető alatti rész
A modell elöl MacPherson rugós tagos felfüggesztést és tárcsafékeket alkalmaz, hátul pedig ötlengőkaros felfüggesztést építenek be, amelyek alacsony karbantartási igényű dobfékekkel rendelkeznek. Utóbbi azért elegendő, mert a hajtott hátsó tengelyen a regeneratív fékezés a mindennapi használat során a lassítás döntő részét elvégzi. B üzemmódban a rekuperáció önmagában a fékezési igény több mint 95%-át lefedi, így a mechanikus fékekre csak ritkán lehet szükség.
A Peaq számos vezetéstámogató rendszerrel érkezik, amelyek között megtalálható alapfelszereltségként a Front Assist, a kereszteződésasszisztens, a kanyarodássegítő, a holttérfigyelő és sávváltást támogató rendszer. Az opcionális tételek listáján pedig a Travel Assist 3.0 – a Škoda jelenleg elérhető legfejlettebb vezetéstámogató megoldása is megtalálható. De megrendelhető hozzá a Top Area View 360°, amely a külső kamerák révén precíz nézetet ad a jármű környezetéről. A Peaq emellett az Intelligent Park Assisttal is kérhető. A biztonsági felszereltség részeként tíz légzsák – köztük középső és hátsó oldallégzsákok – gondoskodik az utasok védelméről.
Nem látszik rajta, hogy magas, pedig de
Értékelés
Az újdonság egyelőre nincs benne konfigurátorban. Annyit azonban elárultak, hogy az alapváltozat várhatóan 50 ezer euróról, vagyis 17,73 millió forintról indul. A Peaqkel minden bizonnyal azokat a vásárlókat szólítja meg a Škoda, akik egy tágas, élhető, komfortos és nagy hatótávot kínáló villanyautót keresnek.
A Peaq sokak számára a „felfedezések új korszakát” hozhatja el, hiszen hétüléses kialakítással, hatalmas csomagtérrel és több mint 600 kilométeres hatótávval érkezik a piacra, vagyis menet közben nem kell sűrűn megállni tölteni. A Modern Solid formanyelv, a rekordméretű panorámatető és a lounge‑szerű beltér pedig egyértelműen azt üzeni, hogy a Škoda zászlóshajója a kikapcsolódást és a komfortot helyezi előtérbe, hatótávpara nélkül. „Bon voyage!” – mondja a művelt francia, és mi sem tudunk más kívánni a leendő tulajdonosoknak, csak azt, hogy „jó utazást!”












