Dicsérendő Forma-1-es futamot teljesített Andrea Kimi Antonelli Barcelonában, figyelembe véve azt, hogy a hétvége korábbi szakaszában rendre lassabb volt mercedeses csapattársánál, George Russellnél, és ő is bevallotta, hogy nincs a topon. Ehhez képest vasárnapra teljesen visszatért a versenytempója, olyannyira hogy az utolsó körök egyikében meg is előzte Russellt Antonelli.
A kockás zászlót azonban nem látta meg a bajnoki éllovas, az olasz alatt ugyanis először látványosan lelassult, majd teljesen megállt a Mercedes. Antonelli a későbbi győztes Lewis Hamilton mögött volt ekkor.
Heartbreak for Kimi 💔#F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/34Sg8zpvgg
— Formula 1 (@F1) June 14, 2026
Az eset után nem sokkal a Mercedes közölte, hogy az elektromos rendszer kapcsolt le teljesen. Vélhetően vészleállásról volt szó, melynek lényege, hogy még az előtt áramtalanít mindent a szoftver, hogy a kialakuló probléma komolyabb gondokat okozna az erőforrásrendszerben. Ennek hátterében olyan gond is állhat, mint a csapattárs George Russellnél Kanadában az akkumulátorprobléma.
A kieséssel Antonelli sok pontot bukott, miközben a bajnokságban közvetlenül mögötte állók szerezték a legtöbbet. Az olasz előnye 41 pontra apadt Hamiltonnal szemben, Russell előtt pedig kereken 50 egységgel áll. Antonelli el is árulta kiesése után, figyeli a riválisokat. “Hihetetlen formában vannak” – utalt Hamiltonra és a Ferrarira. “Megbízhatóak, de gyorsak is. Minden lehetőséget ki kell használnunk, és meg kell próbálni a legjobbunkat nyújtani. Ez nem lesz egyszerű. Várom már a következő futamot, mert ott akarom folytatni, ahol abbahagytuk!” – fogalmazott az ifjonc.



