Nem véletlenül fotózta a BMW az eredeti, E30-as M3-assal párba állítva az új M Concept Neue Klasse tanulmányautót: a Le Mans-i 24 órás futam hétvégéjén bemutatott koncepciójármű a korábban már beígért BMW i3M tisztán elektromos sportszedán formai előfutáraként lépett a reflektorfénybe.




Az elnevezés persze még nem végleges, de logikus volna – és ugyanez igaz az itt látható dizájnra is.
Minden az areodinamikáról szól: az első splitter és a hátsó diffúzor egyformán egy háromlábú konzolon nyugszik.
Az első gépházfedélben látványos kivezető nyílások segítik a felhajtóerő csökkentését és a hajtáslánc hűtését. A külső tükrök újraértelmezik a BMW M hagyományos motorsport-ihletésű dizájnját, a csomagtérfedélen határozott kialakítású kacsafarok légterelő préseli az aszfaltra a hátsó tengelyt.
Jellegzetes stíluselem a fehér helyett sárga nappali fény: ezek a jövőben a BMW M modellek sajátjai lesznek. További fénytrükköt is tud az autó: a lökhárítók két sarkába elöl és hátul egyaránt versenypálya-használatra tervezett pozíciólámpákat süllyesztettek.
Számos festetlen elemet láthatunk az autón, ezek azonban nem szénszálas kompozitból készültek, hanem természetes lenrostokkal erősített panelek. Ez ugyanúgy először fordul elő szériagyártású(nak szánt) BMW-n, mint a sportkormány, az ajtópanelek és a bukókeret borításánál alkalmazott, fekete nubukbőr – ezzel a különösen érzékeny, de látványos és finom tapintású anyaggal legtöbbször a cipőknél találkozhatunk.
Bukókeretet említettünk, de az autó négyszemélyes: a B-oszlop magasságában kialakított merevítés mögött további két kagylóülést helyeztek el. Elöl ötpontos biztonsági öveket építettek be, a színvilág a BMW M fehér-piros-kék trikolorjához igazodik, a váltófüleket és a programválasztó gombokat pirosra eloxálták.
A BMW M Concept Neue Klasse tisztán formatanulmánya, műszaki részleteket nem közölt a BMW.







