Néhány év alatt a városi közlekedés egyik leglátványosabban terjedő és sokak szerint legidegesítőbb eszközévé vált az elektromos roller. Az Allianz Hungária kutatása szerint már a 18 és 69 év közötti magyar internetezők 8 százaléka használ ilyen járművet, miközben a fiatalok és a budapestiek körében ennél is népszerűbb ez a közlekedési forma.

2024. július 16. óta kötelező felelősségbiztosítást kell kötni azokra az eszközökre, amelyek tervezett végsebessége meghaladja a 25 km/h-t, a 25 kg-ot elérő saját tömegű eszközök esetében pedig már azokra is, amelyek legalább 14 km/h-val képesek haladni.

Noha az Allianz Hungária kárrendezési tapasztalatai arról árulkodnak, hogy a rolleres károk aránya továbbra is alacsony az összes káreseményen belül, a kategórián belül jól kivehető mintázatok rajzolódnak ki. Az nem meglepő, hogy a bejelentett esetek többsége Budapesthez köthető, az talán már inkább, hogy a károk döntő része parkoló autókban keletkezik, közlekedő járművekben kisebb arányban okoznak sérülést.

A leggyakoribb hibának az elsőbbség meg nem adása számít a rolleres baleseteknél a biztosító adatai alapján, ezt követi az oldalirányú ütközés, valamint a rosszul leparkolt vagy feldőlő roller által okozott kár.

A legmeghökkentőbb adat azonban egyértelműen az, hogy minden ötödik esetben a károkozó ismeretlen marad, a vizsgált károk 89 százalékát bérelt e-rollerekkel okozzák. Utóbbi egyértelműen arra utal, hogy a közlekedők sokan kevésbé óvatosak azokkal az eszközökkel, amelyek nincsenek a saját tulajdonukban, hanem csak átmeneti időre bérlik őket.

A biztosító felmérése szerint a kockázatos szokások sem ritkák: az alternatív közlekedési eszközöket használók 13 százaléka alkoholfogyasztás után is használja a járművét, és ez az arány az elektromos rolleresek körében még magasabb. Ráadásul az elektromos rolleresek jelentős része még mindig fejvédő nélkül pattan két kerékre, ez pedig a traumatológiai esetekben is rendre megmutatkozik.

Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint idén január 1-jétől május 22-ig 745 felnőtt és 449 gyermek sérült meg elektromos rolleres balesetben. Különösen a gyermekeknél nagy az emelkedés, mert a tavalyi év azonos időszakában náluk még 257 volt ez a szám (felnőtteknél 603).

Már a betiltások is elkezdődtek Magyarországon: