Hiába szerezte meg ragyogó időmérős teljesítménnyel a 2. rajtkockát, Max Verstappen nem volt tényező a Monacói Nagydíjon, ugyanis már a rajtnál lerobbant a Red Bull. Míg a többiek kilőttek, a holland autója csak néhány métert gurult, majd leállt, végül ugyan elindult, de csak a kör végig ment el vele a négyszeres világbajnok, hogy aztán a garázsba hajtva feladja a versenyt.
„Nem tudjuk, mi történt, de azt gyanítjuk, a motorral volt gond. Már a formációs körön is minden furának tűnt, a start előtti melegítés pedig borzalmas volt, nem volt egyenletes a motor, a rajtnál meg egyszerűen elszállt a hajtás. Felengedtem a kuplungot, de nem volt hajtás. Aztán egy kicsit visszatért, de annyira rosszul működött, hogy csak a bokszba tudtam visszagurulni lassan” – nyilatkozta a kiszállás után.
A csapat közlése szerint Verstappen a hétvégén következő Barcelona-katalóniai Nagydíjra új erőforrást kap.
Akik a szabadedzéseket nem követik, inkább csak a futamokra kapcsolódnak be, talán most, Verstappennél láthatták első ízben, hogy az autón a mára megszokott hátsó, vörös LED-ek mellett szemből, a tükörházakban is kigyulladtak és villogtak a hagyományos irányjelzőkre emlékeztető borostyánsárga lámpák. Elmagyarázzuk, mik ezek.
Max Verstappen's hard work in Qualifying all came undone at the race start in Monaco! 😢#F1 #MonacoGP pic.twitter.com/J5p7icw7fF
— Formula 1 (@F1) June 7, 2026
2026-os újításról van szó, melyet a pilóták kérésére vezettek be, maguk a versenyzők vetették fel, hogy javítani kellene az autók láthatóságán esőre, olyan esetekre, amikor megpördülnek, a menetiránnyal szemben vagy arra merőlegesen állnak, hiszen olyankor a hátsó LED-ek nem sokat érnek.
Erre lett megoldás a két első figyelmeztető fény, melyek akkor kezdenek villogni, ha az autó a bokszutcán kívül – tehát a versenypályán – 20 km/óra sebesség alatt mozog és/vagy leállt az erőforrás. Verstappennél mindkettő megtörtént, ezért kezdtek „diszkózni” a tükrök, hasonlóan a közúti autókban kapcsolható vészjelzőkhöz.




