Május 22-én reggel robbanás történ a Mol tiszaújvárosi üzemében – számolt be az MTI. Egy ember életét vesztette, egy ember súlyos-életveszélyes légúti égést szenvedett, őt helikopterrel a Debreceni Egyetemre szállították, heten pedig könnyű égési sérülést szenvedtek. Dojcsák Dávid, a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője elmondta, a tűz oltása folyamatban van, a helyszínen a mobillabor veszélyes anyagból határérték feletti koncentrációt nem mért. Az információkat később Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere frissítette azzal, hogy 10 órára már eloltották a tüzet.
A Tiszaújvárosi Krónika Facebook-bejegyzésében a lakosságot arról tájékoztatta, hogy az előzetes információk szerint pirogáz benzin-vezeték robbanás történt a Mol Petrolkémia Zrt. területén. A katasztrófavédelmi kirendeltség tájékoztatása szerint a lakosságot nem veszélyezteti a robbanás – olvasható a bejegyzésben. A poszthoz mellékelt fotókon sűrű fekete füst látható.
A vezetékrobbanást a Katasztrófavédelem is megerősítette. Mint írták, riasztották a tiszaújvárosi és miskolci hivatásos tűzoltókat, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is, az egységek több oldalról, vízágyúkkal és habsugarakkal oltották a tüzet, hűtötték a rendszert.
Közleményt adott ki a Mol is. “A Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén az Olefin 1 üzem újraindítása során robbanás történt. A tüzet a tűzoltók lokalizálták, a beavatkozás jelenleg is folyamatban van. Az esetnek több súlyos sérültje és egy halálos áldozata van. A baleset körülményeit a szakértők vizsgálják.”
Győrfi Pál elmondta, a mentők a tömeges baleseti protokoll szerint vonultak ki a helyszínre, ahova három mentőhelikopter és számos mentőegység érkezett.
Tavaly októberben a Mol másik magyarországi üzemében, Százhalombattán is robbanás történt:
