Amikor április 1-jén elindult az Artemis II, a világ érthetően a Kennedy Űrközpont 39B indítóállására, a lángokra, a füstfelhőre és a Hold felé induló Orion űrhajóra figyelt. A NASA első emberes holdkerülő küldetése több mint ötven év után ismét embereket vitt a Hold térségébe: Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és a kanadai Jeremy Hansen utazott az Orion fedélzetén.
Csakhogy az Artemis-rakéta nem egyszerűen „megjelent” Floridában. A Space Launch System, vagyis az SLS óriási főfokozata New Orleansból, a NASA gyártóüzeméből jut el a Kennedy Űrközpontba. Közúton ezt a méretet már nem lehet értelmesen mozgatni:
maga a központi fokozat 212 láb, vagyis nagyjából 64,6 méter hosszú, az átmérője pedig 27,6 láb, azaz körülbelül 8,4 méter.
Itt jön képbe a Pegasus
Ez a NASA hatalmas bárkája, amely inkább tűnik egy vízre tett hangárnak, mint klasszikus hajónak. A Pegasus nagyjából 94 méter hosszú, 15 méter széles, a használható rakfelülete pedig 73 méter hosszú. Éppen elég ahhoz, hogy befogadja az SLS központi fokozatát.
A legérdekesebb, hogy a Pegasusnak nincs saját hajtása. Nincsenek benne óriási dízelmotorok, nem önállóan pöfög végig az amerikai vízi utakon. Vontató- és tolóhajók mozgatják.
A bárka útvonala önmagában is komoly logisztikai mutatvány. A Michoud üzemből a rakomány vízen indul Floridába, a Kennedy Űrközpont felé, nagyjából 1450 kilométeres úton, belvízi és tengeri szakaszokon át. Ez az a háttérmunka, amelyből a nézők a kilövéskor szinte semmit nem látnak, pedig nélküle nincs Hold-program.
Eredetileg nem is az SLS-hez készült
A NASA 1999-ben állította szolgálatba, még az űrsiklóprogram idején a Pegasust, hogy az űrsiklók hatalmas külső üzemanyagtartályait szállítsa Louisianából Floridába. A Shuttle-korszak lezárása után azonban új feladatot kapott: az Artemis-programhoz használt SLS-rakéták főfokozatait kellett mozgatnia.
Ehhez viszont át kellett szabni. Az SLS központi fokozata több mint 15 méterrel hosszabb az űrsiklók külső tartályánál, és a szállító- illetve földi kiszolgálóberendezésekkel együtt több mint 270 tonnával nehezebb is annál. A megoldás elég brutális volt: a Pegasusból kivágtak egy körülbelül 35 méteres szakaszt, és egy nagyjából 50 méteres új elemet építettek be a helyére. Így nyúlt meg a bárka.
A Pegasus tehát kicsit olyan, mint egy űrprogramra átalakított limuzin: hosszabb lett, erősebb lett, és pontosan akkora, amekkorára szükség volt. Csak éppen nem sztárokat visz vörös szőnyegre.
A bárka nem pihen az Artemis II után sem
A NASA április 28-án közölte, hogy az Artemis III-hoz tartozó SLS-főfokozat felső négyötödét már le is emelték a Pegasusról a Kennedy Űrközpontban, miután az előző nap megérkezett Floridába. Ez a rész tartalmazza a folyékony hidrogén- és folyékony oxigéntartályt, az intertank szekciót és az első szerkezeti elemet; később csatlakozik hozzá a többi főfokozat-szegmens.
A Pegasus története jól mutatja, mennyire földi műfaj az űrutazás előkészítése. A látványos pillanat a visszaszámlálás, a hajtóművek begyújtása és a rakéta emelkedése. Előtte azonban hegesztenek, daruznak, vontatnak, vízi útvonalakat terveznek, és egy közel százméteres bárkával cipelnek rakétadarabokat Amerika egyik végéből a másikba.
Kövesd a Vezess.hu-t a Google hírekben!
