Amikor a Dodge Challenger SRT Demon 170 előbújt rejtekéből, a texasi Hennessey Performance azonnal meglátta benne a fantáziát. Úgy döntöttek, építenek egy még extrémebb változatot Demon 1700 néven – a szám pedig stílszerűen a főtengelyen mért bődületes lóerőre utalt.

Tavaly a Hennessey már bemutatott egy fékpados motortesztet a teljesen átdolgozott, 7,2 literesre fúrt HEMI V8-asról, bizonyítva, hogy a csomag nem csupán üres marketingfogás. A végleges, autóba épített produktumot azonban egészen mostanáig homály fedte. Végre felkerült a görgős fékpadra is az autó, a Hennessey pedig kőkemény számokkal mutatta meg, milyen szörnyeteget keltettek életre.

A korábbi motorteszt már igazolta, hogy maga a blokk képes leadni az 1700 lóerőt (1268 kW). Ez a mostani, görgős fékpados mérés viszont végre betekintést enged abba, mennyi jut le ebből ténylegesen az aszfaltra – vagyis az abroncsok tapadási felületére. Egészen pontosan: az autó 1355 lóerőt, és kamionokat megszégyenítő 1630 Nm-es csúcsnyomatékot küld a hátsó kerekekre.

1700 lóerős amerikai szörnyeteg: brutális milyen erőt küld a kerékre 2

Csak egy teljesen felesleges, de annál beszédesebb összehasonlítás végett: a Bugatti Chiron gyári adatai 1500 lóerőről és 1600 Nm-es nyomatékról szólnak – ám ezek a főtengelyen mért értékek!

Mitől lett ennyire erős?

Ennek eléréséhez persze brutális beavatkozásokra volt szükség. A lista olyan komoly fejlesztéseket tartalmaz, mint:

  • Két darab Precision PT6870-es turbófeltöltő (a gyári kompresszor nyugdíjazása után)
  • Megnövelt kapacitású injektorok
  • Nagy átömlésű rozsdamentes kipufogórendszer
  • Dupla töltőlevegő-hűtős (intercooler), mart szívórendszer
  • Teljesen integrált turbó olajellátó- és elvezető hálózat

Ráadásként a sofőrnek tiszta E85-ös (magas etanoltartalmú) versenyüzemanyagot kell tankolnia ahhoz, hogy lehívhassa a turbók által kínált maximális, 1,58 baros (23 psi) töltőnyomást.