A Készenléti Rendőrség emberei épp Budapestről tartottak vissza Miskolcra, amikor az M3-as autópálya 133-as kilométerénél, Mezőkeresztes közelében furcsa látványra lettek figyelmesek: egy autó állt a leállósávban, erősen füstölve, mellette két tanácstalan férfival.
A rendőrök nem sokat gondolkodtak, félreálltak segíteni. És milyen jól tették! Mire odaértek, a kocsi motortere már lángra is kapott. Gyakorlatilag perceken múlt, hogy nagyobb baj legyen.
Szerencsére a szolgálati autóban ott lapult a porral oltó, amit az egyenruhások azonnal be is vetettek. Miközben megkezdték az oltás, értesítette a katasztrófavédelmet is. A gyors reakciónak köszönhetően a lángokat rövid időn belül sikerült megfékezni, így senki sem sérült meg – legfeljebb az autó járt rosszul.
A kiérkező tűzoltók átvették a helyszínt, a rendőrök pedig – ahogy az ilyenkor lenni szokott – igazoltatták a sofőrt és utasát. A történet itt vett egy váratlan csavart.
Kiderült ugyanis, hogy az utas ellen a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság körözést adott ki, mert egy korábbi, 65 ezer forintos bírságot nem fizetett be. Így a tűzeset előállítással is zárult: a férfit a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra vitték.
