Az 1957-ben megalkotott BK640-es buszok a kínai buszrajongók körében nagyjából olyan státuszt foglalhatnak el, mint itthon az Ikarusok különböző típusai. Peking tömegközlekedésének gerincét adták 1959 és 1989 között, az útvonalat 80 százalékán ilyen járművek futottak.

Kicsiket és nagyokat is szórakoztat ez a buszos témájú játszótér 1

BK640 (Kép: N509FZ, CC BY-SA 4.0 via Wikimedia Commons)

Voltak helyek, melyeket másképp nem is érhettek el az emberek, ha nem volt saját autójuk. Ilyen volt a Peking központjától északnyugatra fekvő Changping is, mely közel 50 kilométerre van a belvárostól. Sokáig egyetlen járat, a 345-ös jelentette a kapcsolatot a belső részek és Changping között.

Persze a fejlődés egyszer elérte ezt a területet is, olyannyira, hogy az egykori végállomás területe is feleslegessé vált a korábbi formájában. A helyi vezetés el is döntötte, hogy modernizálják, így született meg a Sanjiaodi Park. Kialakításakor azonban azt is figyelembe vették, hogy a hely milyen célokat szolgált korábban, és ezt a lehető legötletesebben tették.

A park játszótere ugyanis buszos tematikát kapott, az egyes köztéri bútorok és játékok pedig a BK640-est idézik meg. A mászóka buszformát idéz, a hinták is a busz padjaira emlékeztetnek, de van itt még váltókar alakú forgó és buszkerék-alagút is. Nézd meg őket galériánkban!

14 fotó

A jelenség, hogy egy busz előtt ilyen formában tisztelegnek, nem feltétlenül új. Itthon épp a napokban bukkantunk egy Ikarus-buszmegállóra: