1988-ban emlékezetes jelenetet rögzítettek a Párizs-Dakar ralin, amikor egy körülbelül 200 km/órával repesztő versenykamion lehagyott egy Peugeot 405 T16 versenyautót. A “csata” a holland Jan de Rooy és a finn autóversenyző, Ari Vatanen között zajlott le. Akkortájt a versenykamion nagyon közel állt a dobogós helyhez nemcsak a teherautók kategóriájában, hanem összetettben is. 

Aki szeretné még egyszer látni ezt a monstrumot közlekedni, annak van egy jó hírünk: az idei évben már hatodszorra rendezik meg a Dakar Classic futamot, ami az ilyen elaggott korú versenygépeknek biztosít lehetőséget arra, hogy megmutassák, “jó az öreg a háznál”. Idén a legendás teherautó lengyel legénységgel rajtolt el január 3-án.

A kormánynál Tomasz Białkowski kapott helyet, akinek munkáját Dariusz Baskiewicz navigátor segíti. Az esetlegesen előforduló meghibásodásokat pedig Adam Grodzki kezeli, aki hivatásos szerelőként segíti a csapatot. Fontos kiemelni, hogy nem replikáról van szó. A Kamena Rally Team az eredeti “The Bullt”, vagyis a Bikát vitte ki a terepre, amely a híres DAF 3300-ast takarja. Ez egyike azoknak a kétmotoros versenykamionoknak, amelyeket még a korábban említett Jan de Rooy épített 1984-ben. 

Új év, régi lendület 

Kétség nem fér hozzá, hogy a Bika még mindig olyan erős, mint hajdanán. Mindezt jól bizonyítja, hogy január 6-án például megnyerte a harmadik speciális szakaszt úgy, hogy több mint 90 gépjárművet utasított maga mögé. Bár a negyedik szakasz már nem hozott győzelmet, de a Bika még így is nagyon jól szerepel.

A csapat jelenleg a kilencedik szakaszt rója, és január 17-ig még bőven van ideje arra, hogy további sikereket érjen el. A több ezer kilométeren át tartó, Szaúd-Arábiában tartó küzdelmeket a lengyel “istálló” Facebook-oldalán nyomon lehet követni, és a srácok időről időre beszámolnak a frissen elért eredményekről. A tabellán jelenleg összetettben a 11. helyen állnak (Kamena Classic Team De Rooy néven) 1153 ponttal. 

5 fotó

Kisebb átépítés után

A siker mögött egy kipróbált technika áll. A DAF 3300-as versenykamiont Jan de Rooy építette meg, kifejezetten a Párizs-Dakar-ralin való részvételre. A konstrukció annyira sikeres volt, hogy 1985-ben második helyen futott be vele a célba, ezzel pedig történelmet írt. A világ felkapta rá a fejét. 

De mi tette lehetővé, hogy akadálytalanul át tudjon hatolni árkon-bokron? A monstrum hajtásáról két darab, 11,6 literes turbódízel motor gondoskodik. Az egyik erőforrás a mellső, a másik pedig a hátsó tengely hajtásáért felel. Ez a hajtásrendszer összesen 750 lóerős teljesítménnyel büszkélkedhet, így aztán nem csoda, hogy a 11 tonnás versenykamion még a homokkal borított utakon is félelmetes gyorsulásra képes.

Érdekesség, hogy a második motor beépítése több kihívás elé állította a szakembereket. Az egyik ilyen, hogy meg kellett oldani a hűtést, hiszen míg ez elöl gyárilag adott volt, addig hátra valahogyan el kellett juttatni a levegőt. Nemcsak ez, hanem a váltó is okozott némi fejtörést. A hajtásrendszer két manuális váltót foglalt magában. A lengyel csapat ezeket már nem hagyta meg, hanem két darab automata váltót épített be helyettük. Ezenkívül még az abroncsnyomás-szabályozó rendszert modernizálták kicsit. 

A bivalyerős versenykamion tehát továbbra is megállíthatatlan, és győzelemre éhesen vágtázik az afrikai kontinensen.