Büntetése súlyosítását indítványozta Pest Vármegyei Főügyészség annak a férfinak, aki az eltiltás hatálya alatti vezetés miatt kapott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt ismét a volán mögé ült. Mint az ügyészség beszámolójából kiderül, jogosítvánnyal soha nem rendelkezett.
A többszörösen büntetett előéletű férfit a bíróság már korábban eltiltotta a közúti járművezetéstől, azonban ez sem tartotta vissza attól, hogy 2025 júliusában, az eltiltás hatálya alatt, ismét személygépkocsit vezessen. A férfi már hatodik alkalommal került bíróság elé, legutóbb több rendbeli ittas járművezetés és eltiltás hatálya alatti vezetés miatt marasztalták el.
Ez esetben a Nagykátai Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettében, és ezért 90 nap elzárásra ítélte, valamint 4 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
Az ügyészség ezúttal túl enyhének ítélte meg a büntetést, súlyosbításért fellebbezett. Úgy vélték, a vádlott tudatosan, konokul szembehelyezkedik a jogi normákkal, személye fokozott veszélyt jelent a közúti közlekedésben részt vevők életére, testi épségére. A férfit még az sem tartotta vissza az újabb bűncselekmény elkövetésétől, hogy két felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt állt.
A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék az ügyészi fellebbezést mindenben megalapozottnak találta, így a férfit elzárás helyett 1 év 7 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztések végrehajtását. Ez idő alatt biztosan nem vezet majd autót…

