A bajnokaspiránsok uralmáról szólt a 2025-ös szezon utolsó időmérő edzése, azonban közülük Max Verstappen rajtolhat az élről a Forma–1-es Abu-dzabi Nagydíjon. A regnáló és négyszeres világbajnok az idei nyolcadik és pályafutása 48. rajtelsőségével tartotta életben a címvédési esélyeit.
A Red Bull pilótájának pole-pozíciójához olyan szinten nem fért kétség, hogy már az első Q3-as körével is legyőzte volna a McLaren párosát. Lando Norris és Oscar Piastri végül több mint két tizedmásodpercet kapott a hollandtól, ugyanakkor amennyiben ebben a sorrendben érnének célba a futamon, az a brit versenyző vb-címét jelentené.
Az abu-dzabi kvalifikáció után a korábbi IndyCar-versenyző James Hinchcliffe készítette az interjúkat az első három helyezettel.

Több mint két tizedmásodperces előnnyel Verstappen az abu-dzabi pole-ban. (Fotó: Bryn Lennon/Formula 1/Getty Images)
„Használt gumikon maradtam a Q2-ben, és már azok a körök is egészen tisztességesek voltak. A Q3-ra csökkent az aszfalt hőmérséklete, és tudod, hogy így jobban tudod nyomni, meg is tettük. Találtunk még egy kis időt, és hihetetlenül örülök az első helyen” – fogalmazott Verstappen, aki a legtöbb pole-t gyűjtötte ebben az idényben.
„Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy irányítunk, és kihozzuk a maximumot abból, amink van” – folytatta a 28 éves versenyző, akit a bajnoki esélyekről is kérdeztek. „A futamgyőzelem a cél, de közben a szemem előtt lebeg az is, hogy sok pontot akarunk nyerni, hogy megnyerhessük a bajnokságot. Ehhez viszont némi szerencsére is szükségünk lesz.”
„Max nagyon jó munkát végzett, gratulálok neki” – beszélt elismerően legfőbb üldözője teljesítményéről Norris. „Azt hiszem, elég jól sikerült a köröm, elégedett vagyok vele. Természetesen csalódott vagyok amiatt, hogy nem vagyok a pole-ban az utolsó futamon, de ma egyszerűen nem voltunk elég gyorsak hozzá, de majd holnap megpróbáljuk.”
„Eljön majd az ideje annak, hogy erre is gondoljak, de most csalódott vagyok amiatt, hogy nem az enyém lett a pole” – tekintett előre a futamra. „Még most is meg akarom nyerni a futamot, szóval ez a célom holnap.”

A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzésének leggyorsabbjai. (Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images)
„Végre megtaláltam a ritmust, és amellett, hogy a Q1-es köröm is jó volt, úgy érzem, abban sem maradt tartalék, amit a Q3 végén futottam” – értékelt Piastri. „Egyszerűen nem voltam elég gyors, de a holnapi nap izgalmasnak ígérkezik. Max gyorsnak tűnt a hosszú etapokon, és egyértelműen gyors volt egy körön is. Meglátjuk, mennyire lesz fontos a tempó holnap.”
