Ha van valami, amihez igazán értenek a Renault Trucks háza táján, akkor az nem más, mint a használt vontatók feltuningolása aszfaltszaggató nyergesekké. Már öt év telt el azóta, hogy a francia gyártó házi dizájncsapata (“Halle du Design”) bemutatta T01 Racing arculatot, amely egyenesen a motorsportok világát idézi meg egy eredetileg távolsági áruszállításra szánt nyerges vontatón. 

Az alany a T-modell, amely már 2013 óta készül sorozatgyártásban. Szó, ami szó a vontató már eleve sportos jellemzőkkel gördül le a gyártósorról. Először is trapéz alakú fülkével készül, ami elől 2,3 méter, hátul pedig már 2,5 méter széles. A 12°-os fokban döntött szélvédő szintén ráerősít a sportos karakterre. Így aztán nem csoda, ha egy tetszetős arculattal új karakterrel lehet felruházni egy hétköznapi nyerges vontatót. 

Paul Daintree, a Renault Trucks vezető dizájnere érti és érzi a kihívást, éppen ezért mindig képes valami újat nyújtani. Így történt ez a versenyautós megjelenéssel, amelyet ezúttal kibővített a francia márka. A T01 Racing két új fő arculattal – másnéven szín- és grafika tervvel – gazdagodott. Az egyik ezüstszürke, a másik pedig sötétzöld alapokon nyugszik. A struktúra és az eszköztár azonban mindkét variánsnál konzekvensen követi az öt évvel ezelőtt bemutatott T01 Racing kiadást. 

4 fotó

Ennek megfelelően a lökhárító, a fényszórók, az ajtók, a napellenzők és a tetőlégterelők sarkaiban sárga árnyalatok jelennek meg. A hűtőmaszk egyik része pedig markáns sárga fényezést kapott (a korábbi piros helyett). Az összképet a 01 szám teszi teljessé, amely fekete színnel jelenik meg a szélvédő alatt. Az egyik legvagányabb részlet mégsem ez, hanem a mellső tengely felnije, amely kéttónusú fényezéssel büszkélkedhet.

A T01 Racing kibővítését az optikai csomag népszerűsége tette indokolttá. És bár a sajtófotókon két új szín látható, a Renault Trucks sajtóközleménye összesen kilenc elérhető színről tesz említést. Vagyis immáron azok is megtalálhatják a számításaikat, akik élénkebb és sportosabb színekben képzelik el használt T-modelljüket. A LED-technológiás elülső fényszórók valamennyi változatnál hozzátartoznak az alapfelszereltséghez. A vezető kényelme érdekében ezeket a vontatókat háromirányban állítható kormányoszloppal szerelik, a kedvezőbb üzemanyag-felhasználás érdekében pedig A-osztályú gördülési ellenállással rendelkező gumiabroncsokkal szerelik ezeket a teherautókat. 

Kétség nem fér hozzá, hogy a legújabb T01 Racing vontatók már csak arra várnak, hogy induljon a futam.