Csak a leggyorsabb kör hiányzott Max Verstappennek ahhoz, hogy az azerbajdzsáni hétvége után újabb Grand Slamet jegyezzenek a neve mellett. A Red Bull négyszeres és címvédő világbajnoka ezt leszámítva minden szempontból makulátlan mérleggel zárta a Forma–1-es Amerikai Nagydíjat: miután a pole-pozícióból indult, az összes kört vezetve menetelt a dobogó legfelső fokáig.

Verstappen az idei ötödik és pályafutása 69. futamgyőzelmét aratta Austinban, megelőzve a mclarenes Lando Norrist, valamint a ferraris Charles Leclerc-t. A holland folytatta a felzárkózást a bajnokságban is, ugyanis már csak 40 pont a lemaradása a világbajnoki éllovas Oscar Piastrival szemben, aki ezúttal csak az ötödik lett.

Az 56 körös verseny leintése után a korábbi F1-es versenyzőből lett szakkommentátor, Martin Brundle készítette az interjúkat az első három helyezettel.

„Hihetetlen hétvégén vagyunk túl” – fogalmazott Verstappen. „Tudtam, hogy nem lesz annyira egyszerű dolgunk, hiszen a verseny egészét nézve tempóban nagyon közel voltunk egymáshoz Landóval. Az első etapban viszont jelentős különbséget tudtunk kiautózni, amit a végéig meg is tartottunk. Egyik etapban sem volt könnyű a gumikat óvni, de így is megőriztük a vezetést, és hihetetlenül büszke vagyok mindenkire emiatt a hétvége miatt.”

Már Verstappen sem tartja reménytelennek a címvédést 2

Verstappen dominált az Amerikai Nagydíjon, így a bajnokságban 40 pontra csökkent a hátránya. (Fotó: Mark Sutton/Formula 1/Getty Images)

A texasi diadala után a 28 éves versenyző már a bajnoki esélyeit is másképp látja azok után, hogy korábban többször is lemondóan nyilatkozott a címvédés lehetőségéről. „Igen, az biztos, hogy az esély megvan” – tért ki a bajnoki esélyeire. „Meg kell próbálnunk, és ilyen hétvégéket kell produkálnunk hozzá az év végéig. Meg fogunk tenni mindent, amit csak tudunk. Izgalmas lesz.”

„Végre… Elég sokáig tartott” – utalt Norris arra, hogy három ízben kellett megküzdenie Leclerc-rel a harmadik helyért. „Jókat csatáztunk Charles-lal, keményen küzdött. Azt gondoltam, könnyebb dolgunk lesz, miután megelőztem őt, és sokkal tovább maradtam kint. Arra számítottam, hogy a második próbálkozás egy kicsit könnyebb lesz, de nem így történt.”

„Charles nagyon jól versenyzett, jó móka volt” – dicsérte ellenfelét a brit, akinek már csak 14 pont a hátránya az összetettben. „Jó csaták voltak, de be kellett érnem a második hellyel. Ennél többet ma nem tehettünk. Elkezdtem küzdeni a gumijaimmal is, ami miatt néhány körre vissza kellett vennem a tempóból, de működött, mert utána újra tudtam nyomni.”

Már Verstappen sem tartja reménytelennek a címvédést 3

A Forma–1-es Amerikai Nagydíj dobogósai. (Fotó: Clive Rose/Getty Images)

Leclerc révén a nyári szünet óta először állhatott dobogóra a Ferrari – a leintés után a monacói bevallotta, tartott a lágy gumis rajttól. „Kicsit aggódtam, amikor megláttam, hogy én vagyok az egyetlen, aki lágy gumikon rajtol majd. Tisztában voltam vele, hogy kockázatos lépés” – értékelte a stratégiáját. „A célom az volt, hogy a lágy gumik révén tiszta levegőbe kerüljek. Optimista elképzelés volt, hiszen két autó volt elöl, és nyertünk egy pozíciót, ami sokat segített nekünk utána.”

„Összességében boldog vagyok, mert az év második fele nehezen alakult. Szép mentés azok után, hogy az első szabadedzésen váltógondjaink voltak, örülök az újabb dobogónak” – nyugtázta a monacói, hozzátéve, élvezte a Norris elleni csatát is.