A vádirat szerint egy tiszakécskei férfi február közepén egy kecskeméti autókereskedésben megnézett egy közel 5 millió Ft értékű használt BMW-t. Eljátszotta, hogy meg akarja vásárolni. Majd miután végzett, az SUV egyik kulcsát kicserélte egy másik autó indítókulcsára.
A tolvaj a kereskedés zárása után a kulccsal ellopta az autót, és azt egy törökbálinti férfi műhelyébe vitte. Itt a két vádlott megegyezett abban, hogy a lopott járművet a Fejér vármegyei férfi értékesíti, majd azt egy felsőpakonyi autószerelő műhelyben áron alul eladásra kínálta – olvasható az Ügyészség közleményében.
Az autókereskedő az ellopott kocsit ismerősei közreműködésével országosan kereste, majd rövid időn belül információt kapott a járműről, amelyet Törökbálinton megtalált. Az ekkor már német rendszámmal felszerelt autót a tolvaj társa visszaadta a kereskedés tulajdonosának.
Az ügyészség a tiszakécskei férfit nagyobb értékű lopás bűntettével, míg társát pénzmosás és egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettével vádolja, ezért szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.
Isten tudja miért, de ez a jelent jutott eszünkbe a történtekről:

