Mostani formájukban Magyarországon is már csaknem 100 éve működnek a háromszínű (piros–sárga–zöld) jelzést mutató közlekedési lámpák. Annak ellenére, hogy évszázados múltjuk a készülékek hatékonyságát igazolja, időről időre a bevált recepten is megpróbálnak változtatni.

Massachusettsben, az Egyesült Államok egyik tagállamában úgy szakítottak a hagyományokkal, hogy a régi, bevált lámpákat T alakúakra, úgynevezett gyalogos hibridlámpákra cserélték le. Ugyanakkor a gyalogátkelőknél kihelyezett berendezések eddig ellentétes hatást váltottak ki, ami a bonyolultságuknak tudható be.

Amíg korábban a járművezetőknek a piros jelzésre kellett megállniuk, a T alakú lámpák esetében öt különböző jelzést kell figyelniük: a kikapcsolt állapotot, a villogó sárgát, a folyamatos sárgát, a villogó pirosat, valamint a folyamatos pirosat. Ez esetben például a folyamatos sárga jelzés azt jelenti, hogy lassítással elsőbbséget kell adniuk a gyalogos számára, a villogó sárga pedig azt, hogy fel kell készülniük a megállására. A folyamatos piros jelentése változatlan maradt, annál meg kell állni, ezzel szemben villogó piros esetén a sofőröknek előbb meg kell állniuk, majd ha szabad a gyalogátkelő, akkor továbbhaladhatnak – írja a Carscoops.

Minden negyedik autós leblokkol az új jelzőlámpánál 1

Fotó: University of Massachusetts Amherst

Sokan azt sem tudják, mikor álljanak meg

Tanulmányában a helyi Amherst Egyetem megállapította, hogy

a folyamatos piros jelzésen az autósok 25 százaléka, a villogó piros jelzésen pedig a 65 százalékuk megy át.

Természetesen olyan is előfordult az új, hibrid közlekedési lámpák bevezetése óta, hogy a közlekedők akkor álltak meg, amikor nem is kellett volna. Kikapcsolt lámpánál a közlekedők 9 százaléka esett bele ebbe a hibába, míg villogó sárgánál 19, folyamatos sárgánál 30 százalék ez az arány.

Az adatok alapján úgy fest, az sem mindegy, hol helyezik el a T alakú lámpákat, ugyanis négysávos utakon kevésbé volt gyakori az indokolatlan, korai megállás, de a piros jelzésen többen hajtottak át.

Zűrzavart okozott a modernizáció a vasúti átjáróknál is, ahol a közlekedők akkor is megállnak, amikor nem kellene, noha ezt a jelenséget elsősorban a várható gyalogosjelenlétnek tudták be.

A tanulmány szerzői végül feltették a kérdést: valóban ez lesz-e a legjobb megoldás a vasúti átjárókban, illetve olyan helyeken, ahol rendszeresen közlekednek gyalogosok és kerékpárosok is. Mindazonáltal hozzátették, hogy az emberek nagy valószínűséggel meg fogják szokni az új lámpákat, ahogy egyre több lesz belőlük az utakon.

Nem a massachusettsi közlekedési lámpa az egyetlen, amelyik kilóg a sorból: a németeket mesterséges intelligenciával kergetik őrületbe, Japánban pedig a piros és a sárga alatt, illetve mellett inkább kék, mintsem zöld jelzés villan fel.

A legnagyobb visszhangot mégis az a közlekedési lámpa gerjesztette, amelyik a köztudottan szabálykövető svájciak türelmét is próbára tette – a részletekről az alábbi cikkben írt a Vezess: