A Porsche 212 509 járművet értékesített az idei első kilenc hónapban, 6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál – derült ki a vállalat csütörtökön közzétett jelentéséből. Az eladott járművek 35,2 százalékában szerepelt elektromos rásegítés, 12,8 százalékponttal felülmúlva a tavalyi év azonos időszakában elért arányt. A teljesen elektromos autók (BEV) aránya 23,1 százalék, a hálózatról is tölthető hibrideké (PHEV) 12,1 százalék volt a január-szeptemberi időszakban.
A Macan, amelyet már tesztelt a Vezess, volt a legkelendőbb modell az első kilenc hónapban, 64 783-at adtak el belőle, több mint 55 százalékuk (36 250) tisztán elektromos volt, ami nem meglepő, hiszen az új generációból már csak ilyen készült, a belsőégésűek korábbi gyártásból származnak.
A cég honlapján közzétett adatok alapján Európában (Németország nélkül) a Porsche 50 286 járművet szállított ki az idei első kilenc hónapban, 4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A Németországban eladott járművek száma 16 százalékkal, 22 492-re esett. Kínába 32 195 járművet szállított ki a Porsche az idei első kilenc hónapban, 26 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A “tengerentúli és feltörekvő piacokon” 3 százalékkal több, 43 090 Porsche talált gazdára. Észak-Amerikában, az autógyártó legnagyobb értékesítési piacán, 5 százalékkal, 64 446-ra nőttek az eladások.
A Porsche idén továbbra is erős szállítási adatokat produkál, ami megfelel a várakozásainknak, különösen a jelenlegi geopolitikai és gazdasági körülményeket figyelembe véve – nyilatkozta Matthias Becker, a Porsche AG értékesítésért és marketingért felelős igazgatótanácsának tagja.
Hamarosan jön az új Porsche Cayenne, amelynek elektromos hajtása akár 1000 lóerőt is bevet. A Vezess már próbálta:
