Októberben járunk, közeleg a 2025-ös Forma-1-es idény, és vele együtt a jelenlegi szabálycsomag vége, 2026-ban új erőforrást és új kasztnikat kapnak az autók az átfogó szabályváltozási csomag keretében.

A csapatok gőzerővel dolgoznak a fejlesztéseken, sok versenyző már nyáron kipróbálta a szimulátoron a jövő évi koncepciót, ám a Haasnál szó sincs erről, Esteban Ocont és Oliver Bearmant a közelébe sem engedik a 2026-os modellnek, sőt más szimulátoros pilótát sem alkalmaznak erre.

„Megfontolt döntés volt ez, tekintetbe véve, hogy kik vagyunk, mik a lehetőségeink. Szimulátorozás nélkül is komolyan haladunk a fejlesztéssel, ami azt illeti, elég szépen haladunk. Haladunk abban az értelemben, hogy sokat változik az autó, ezért nem is akartunk pilótát ültetni a szimulátorba, hogy olyasminek a megtanulására kényszerítsük, ami egészen más lesz egy-két hónappal később. Időpocsékolás lenne”magyarázta Komacu Ajao csapatfőnök a Motorsport.com olasz kiadásának.

„A középmezőnybeli küzdelem idény annyira szoros, hogy szeretnénk, ha a versenyzőink csak arra koncentrálnának. Abu-Dzabi utánra az autót is véglegesítjük majd, mi ezt a megoldást preferáljuk” – tette hozzá.

Hat fordulóval a vége előtt a Haas 46 pontjával a konstruktőri versenyben a 9. helyen áll, de a verseny valóban szoros, hiszen a Sauber 55 ponttal a 8., az Aston Martinnak (7.) 68 pontja van, de még a 6. Racing Bulls (72 pont) sem beérhetetlen.