Szkeptikusan nyilatkozott a duplázási esélyeiről Lando Norris, aki azok után, hogy tavaly az élről indulva simán nyert a Forma–1-es Szingapúri Nagydíjon, ezúttal csak az ötödik helyre kvalifikálta magát.

A brit elárulta, hogy pénteken nem érezte jól magát, de már „jobban” volt. „Tegnap eléggé küszködtem, elég gyorsan kiterített. Valószínűleg még nem vagyok optimális állapotban, de ez nem kifogás a mai napra” – nyilatkozta a Sky Sports F1-nek. Amikor arról kérdezték, hogy hová tűnt a McLaren tempója, elmondta, hogy ebben „nincs semmi meglepő”, miközben „a többiek javultak”.

„A szingapúri pálya mindig is furcsa volt egy kicsit. Tudjuk, hogy ha gondjaink vannak az első gumikkal, akkor csapatként sok problémánk van” – mélyedt bele a részletekbe a 25 esztendős versenyző. „Márpedig az egész hétvégén bajban vagyunk az első gumikkal, igaz, ennek ellentmond, hogy mindenki más is.”

„Ilyenkor mindig a Mercedes van a toppon, ahogyan az tavaly Las Vegasban is volt. Ha összerakjuk a képet, megérjük, miért küzdünk. Nem elég erős az autó eleje, túlságosan alulkormányozott, ami miatt kénytelenek vagyunk kompromisszumokat kötni. A mai nap egy olyan volt, hogy úgy éreztük, bárkivel is küzdünk, csalódottságot okoz, hogy nem vagyunk eléggé gyorsak.”

F1: Esélytelennek tartja a győzelmet Norris 2

Nemcsak a pole-pozícióról maradt le, de a csapattársától is kikapott Lando Norris. (Fotó: Wan Mikhail Roslan/NurPhoto/Getty Images)

Ami pedig a vasárnapi kilátásokat illeti, sok jóval nem kecsegtetett Norris a McLaren szurkolóinak. „Azt hiszem, túl sokat kérsz” – vágta rá, amikor arról kérdezték, lehet-e esélye nyerni. „Biztos vagyok benne, hogy csapaton belül is fel fogjuk tenni ezeket a kérdéseket, de ezen a pályán minden az időmérőről szól. Még ha van is esélyünk a versenyen, nem túl sok. Onnan, ahonnan indulunk, a második vagy a harmadik hely érhető el. Tavaly onnantól fogva, hogy tiszta levegőben autózhattam, könnyű dolgom volt, de most nem vagyunk ilyen helyzetben. Sok munka vár ránk.”

Norris ráadásul csapaton belül is kikapott, mivel csapattársa, a vb-összetettben előtte 25 ponttal vezető Oscar Piastri a harmadik helyet csípte el. Arról, hogy mit nyilatkozott az ausztrál a szombati nap végén, itt számolt be a Vezess: