2024-től 2026 végéig mintegy 444 milliárd forintot venne ki a kormány a magyar autósok zsebéből többletadó formájában – írta meg a Népszava.
Jövőre az üzemanyagok jövedéki adójának alsó határát a kormány 388,7 forintos euróárfolyamon húzhatja meg. Az elmúlt években rendszerint emelték a jövedéki adó mértékét, noha az Európai Unió valójában 21 éve nem emelt a benzinnél, és 15 éve változatlan a gázolaj esetében is.
Csakhogy a jövedéki adót euróban határozta meg, így annak forintban kifejezett mértékét – az uniós szabályok értelmében – minden évben az előző év október 1-jei hivatalos árfolyam alapján kell frissíteni. Ez alapján jövőre a benzin literje után 177, míg a gázolajé után 163 forint lenne a jövedéki adó, de már az idén is 202, illetve 189 forint volt a tényleges mértéke, holott az uniós küszöbértéket 181 és 167 forintban állapították meg a mostaninál közel 10 forinttal magasabb, 398 forintos euróárfolyam mellett.
A kormány 2024 óta lő újra az EU által elvárt szint fölé – az idén a benzin esetében 19-20, a gázolajnál pedig 22 forinttal –, előtte is pár évig volt ebben szünet a koronavírus-járványra és az orosz-ukrán háborúra hivatkozva. Volt, amikor figyelmeztettek is az uniós küszöb alatti jövedéki adó miatt, amire 41 forintos, egységes emelés volt a válasz, holott elegendő lett volna 28, illetve 26 forinttal emelni.
Újabb csavart jelent a jövedéki adóra nézve, hogy a kormány az inflációkövető adónemek közé sorolja. Márpedig az idén júliusban mért, 4,3 százalékos infláció alulmúlja az előzetes várakozásokat, így már számítani lehet arra, hogy fél évvel elhalasztják az emelést.
A Népszava számításai szerint a túladóztatás 2024-ben 117 milliárd forintot vett ki az autósok zsebéből. Az idén – becslések alapján – ennek mértéke 140 milliárd, jövőre pedig – az újabb, várhatóan 8-9 forintos emeléssel – 187 milliárd forint lehet, így jön össze a három évre kiszámolt 444 milliárd forint.

