A Volvo Buses nemrég olyan hírrel rukkolt elő, ami hatással lehet a jövő távolsági buszos közlekedésére. Az akkumulátor-elektromos hajtáslánc alapvetően a városi szegmensben hódít, de egyre több gyártó áll elő zéróemissziós turista buszokkal. 

A svéd gyártó igazi szenzációval szolgált, amikor bejelentette, hogy tisztán elektromos hajtású távolsági buszok építésére alkalmas alvázat dob piacra. Leginkább azért, mert eddig nem volt jellemző az a hatótáv a villanybuszok terén, amit a Volvo Buses-nek sikerült elérnie. Az új BZR Electric platformra 9,5‒14,9 méter hosszú távolsági buszok karosszálhatók. Ez meglehetősen széles spektrum ahhoz, hogy valaki akár egy buszcsaládot is ki tudjon fejleszteni rá. A beépítendő akkumulátorcsomagok is tetszőlegesen konfigurálhatók: minimum négy, maximum pedig nyolc akkumulátorcsomag szerelhető be egy Volvo BZR Electric alvázba. Az elérhető legkisebb kapacitás így 360, maximum pedig 720 kWh. 

5 fotó

A legtöbb felhasználható energiatároló csomag beépítése esetén egy feltöltéssel akár 700 kilométert is meg tud tenni egy Volvo-alvázas távolsági autóbusz, SORT-3-as mérési ciklus szerint. „Az új elektromos alvázunk nem csak minden eddiginél nagyobb hatótávolságot tesz lehetővé. Egyúttal számos új útvonal teljesítését is biztosítja, emellett nagyobb rugalmasságot biztosít az üzemeltetők számára” ‒ hangsúlyozta az újdonsággal kapcsolatban Anna Westerberg, a Volvo Buses elnöke. Hozzátette: az új alváz kiváló megoldást jelenthet a túra- és charterjáratok üzemeltetői számára. 

Az új alváz többféle töltési megoldást tesz lehetővé: egyfelől akár 250 kW teljesítményű CCS-töltővel, valamint 450 kW-os OppCharge gyorstöltővel is el lehet végezni az akkumulátorok töltését. A svéd gyártó emellett a legújabb vezetésbiztonsági rendszereivel is felszereli a BZR Electric alvázat az utasok, valamint a veszélyeztetett úthasználók, így például a gyalogosok védelmében. 

Az első karosszáló, amely élt a lehetőséggel, a Carrus Delta volt. A finn cég skandináv, valamint a Benelux-országokban kíván megjelenni a tisztán elektromos hajtású távolsági buszokkal. Az újdonság maximum 27,2 tonnás össztömegben készülhet. Hajtásáról pedig 200 kW állandó és 400 kW csúcsteljesítményű villanymotor gondoskodik. 

A Volvo húzása mindent megváltoztathat 6

A BZR Electric alváz révén a Volvo Buses immáron minden ‒ városi, városközi és távolsági ‒ szegmens számára kínál elektromos mobilitási megoldásokat. Európában azonban a Volvo az egyetlen gyártó, amely ekkora hatótávolsággal kínál elektromos turistabuszt.