Miközben Európa több nagyvárosában egyre inkább a sebességkorlátozások szigorítása felé haladnak – elég csak a 30 km/h-s zónák terjedésére gondolni, vagy a németországi vitákra az autópályákra bevezetendő 130, sőt egyes javaslatok szerint 110 km/órás limit kapcsán –, addig Csehország egészen más irányba indult.

Hamarosan kísérleti jelleggel 150 km/órára emelik a megengedett legnagyobb sebességet az országban, az új D3-as autópálya egy szakaszán, Prága és Linz között, mintegy 50 kilométeres szakaszon.

A cseheknél – akárcsak nálunk – általánosan 130 a felső határ az autópályákon közlekedő személyautók számára. Most azonban egy friss jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a korszerűsített szakaszokon 150 km/óráig gyorsulhassanak a járművek.

A cél a forgalom hatékonyabb áramlásának elősegítése. A változtatható kijelzőket már el is helyezték a D3-as autópályán, a próbaüzem szeptember végén indulhat.

  • Jó időben és mérsékelt forgalomnál engedik majd a 150 km/órás tempót,
  • rossz látási viszonyok vagy csúszós út esetén viszont marad a 130.

A projekt költsége 2,2 millió euró körül alakult, amely átszámítva 855 millió forint. Ha beválik a rendszer, további szakaszokat is bevonnak.

Fontos azonban hozzátenni, hogy Csehország keményen bánik a szabályszegőkkel: 2024-től jelentősen szigorodtak a bírságok. Aki például lakott területen belül 40 km/órával, azon kívül pedig 50 km/órával túllépi a megengedett sebességet, akár 25 ezer cseh koronás (nagyjából 400 ezer forintos) büntetést is kaphat.

Magyarországon a jelenlegi 130 km/órás határt 2001-ben vezették be. Előtte több lépcsőben változott: 1979-ig 120 volt a maximum, aztán nyolc éven át csak 100, majd ismét 120, míg végül eljutottunk a mai sebességhatárig.