Már azon is meglepődtünk, amikor egy robogós büntetőfékezett egy autós előtt, de ez a mostani eset is a hülyeségek listájára való. Mint az Ügyészség beszámolójából kiderül egy olyan autóssal szemben emeltek vádat, aki miután megelőzte a kerékpáron közlekedő haragosát, büntetőfékezett előtte.
A vádirat szerint a férfi 2024. március 7-én, ittasan közlekedett autójával Császártöltésen, amikor észrevette, hogy előtte biciklizik egy elszámolási vita miatti haragosa.
A vádlott a sértett mellé gurult és szidalmazni kezdte a férfit, majd kétszer ráhúzta a kocsit a sértettre. Később az elkövető visszahúzódott a sértett mögé, majd megelőzte a kerékpárost, és hirtelen állóra fékezte előtte az autóját. A járművek összeütköztek a sértett, pedig az út melletti árokba esett. A baleset következtében a sértett könnyű sérüléseket szenvedett.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés, pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.
A vádlott bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.
