2023. július 11-én 30 ezer ember kapott SMS-t az amerikai fővárosban, Washington D.C.-ben olyan tartalommal, hogy ők azok közé tartoznak, akik nagy eséllyel autóbalesetbe keverednek. Még 15 ezer ember hasonló üzenetet kapott, csak papír alapon, levélben, de volt egy 15 ezres csoport is, akik mindkét formában megkapták az üzenetet.
Mindez nem egy átverés része volt, hanem a város közlekedési részlegének figyelmeztetése, melyet egy alapos forgalomfigyelés és -elemzés után adtak ki. A folyamat során kutatókkal, elemzőkkel működtek együtt a közlekedési szakemberek, akik több lépcsőben próbálták beazonosítani a város legveszélyesebb vezetőit.
Mindehhez az alapot az automata tér- és forgalomfigyelő kamerák jelentették, melyek segítségével hamar azonosítani tudták a legveszélyesebb vezetők autóját és rendszámát. Leginkább csak az volt a kérdés, ki számít igazán veszélyesnek, de ezen a téren is gyorsan találtak összefüggéseket. Az egyik első felfedezésük például az volt, hogy akit legalább egyszer rajtakaptak, hogy 20 mérföld/órával (32 km/óra) átlépte a sebességhatárt, az kétszer nagyobb eséllyel ütközik – és ez nem feltételezés volt, az adatok mutatták ezt.
Hasonló felfedezésekből végül összeállt egy 55 pontos formula, melyben a napszak, az évszak, a büntetések gyakorisága és helyszíne is befolyásolta, hogy kit mennyire neveztek meg veszélyes közlekedőnek. Ezt követően küldték ki az üzeneteket a veszélyesen vezetőknek.
Ami azonban talán a legdurvább, hogy az üzenetek valóban jó helyen futottak be. Ez abból látszik, hogy a kiküldés utáni következő 12 hónap 6211 balesetében
az érintett autók 65 százaléka olyan volt, melynek tulajdonosa kapott balesetre figyelmeztető üzenetet.
Ebből persze az is leszűrhető, hogy az érintettek valószínűleg nem foglalkoztak igazán azzal, hogy a város szólt nekik, hogy ők a veszélyes vezetők közé tartoznak.

